Világgazdaság

Négy csapat a PénzSztár döntőjében

Az elmúlt héten hét csapat szállt versenybe Budapesten az első országos középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny, a PénzSztár elődöntőjében, a végeredmény alapján az első négy helyezett csapat jutott tovább a december 19-én, ugyancsak budapesti országos döntőbe - közölte a versenyt lebonyolító TAS-11 Kft.

A szervezők, a versenyt kezdeményező Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és a kilenc további támogató cég várakozásait felülmúlóan regisztrált 1120 csapat közül 950 elindult és 895 sikeresen be is fejezte az októberben megrendezett többfordulós internetes előselejtezőt. A legjobb 100 csapat a november elejei budapesti és megyei selejtezőkön mérte össze tudását, majd a továbbjutott 28 együttesből a regionális középdöntőkben november közepén került ki az a hét team, amely a héten megküzdött az elődöntőben.

A TAS-11 MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: az elődöntőben a csapatoknak változatos feladatokat kellett megoldaniuk: így például kétperces bemutatkozó videófilmet kellett prezentálniuk, a játékvezető által megadott tíz adatra kellett becslést adniuk, egy ábrát értelmeztek másfél percben, a játékvezető által felolvasott szövegből ki kellett venniük a lényeget, illetve a csapatokhoz érkező "ügyfelet" megfelelően tájékoztatni két percben, s nem maradt el a 13+1 kérdésből álló totó sem.

A játék végén a döntőbe jutott csapatok a következők voltak: a Monopuli (Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Csepreg), az Aranycsapat (Pécsi Janus Pannonius Gimnázium, Pécs), a MoneySpeaks - (Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger) és a Bandérium elnevezésű csapat (Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, Békéscsaba).

Az elődöntő négy legjobbja küzdhet tovább a fejenként 100 ezer forintból, egy-egy okostelefonból és további értékes ajándékokból álló fődíjért a december 19-i, Budapesten rendezett döntőben.

Neumann János Középiskola és Kollégium Békéscsaba Eger Műszaki Szakközépiskola PénzSztár Országos Takarékszövetkezeti Szövetség Nádasdy Tamás Közgazdasági informatikai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Szakiskola és Kollégium TAS-11 Pécs Pécsi Janus Pannonius Gimnázium középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny Csepreg Elődöntő