BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős hetet zárt a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,78 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 19 193,18 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Erős volt a hét a BÉT-en, amely egyrészt a nemzetközi hangulatnak, másrészt a jövő heti osztalék-fordulónak tudható be - mondta Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvényüzletkötője az MTI-nek. A vezető papírok közül pénteken egyedül gyengélkedő Magyar Telekom az alacsony kereslet miatt zárt mínuszban. Az OTP viszont elérte a múlt év november elejei árfolyamot és immár egy hete folyamatosan emelkedik - tette hozzá a szakértő.

A Mol 65 forinttal, 0,47 százalékkal 13 780 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 1,05 százalékkal 4800 forintra nőtt, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,22 százalékkal 323 forintra csökkent, forgalma 395,1 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 30 forinttal, 0,71 százalékkal 4250 forintra emelkedett, a részvények forgalma 898,7 millió forintot ért el.

A BUMIX 1528,81 ponton zárt pénteken, ez 0,09 pontos, 0,01 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.