BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Határozott profilváltásra készül a Duna Aszfalt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A hagyományosan mélyépítő Duna Aszfalt szerint az évtized végéig háttérbe szorulnak az útépítések, ugyanakkor a várható pályázatok a magasépítési ágazatra vonatkoznak. Nem is csoda, hogy a csoport a Magyar Építő Zrt.-vel bővítette profilját

„Profilbővítési céllal vásárolta meg a nyolc vállalkozást felölelő, alapvetően mélyépítő Duna Aszfalt (DA) csoport a kifejezetten magasépítés-profilú Magyar Építő Zrt.-t. Egy tavalyi év végén készült piaci felmérés szerint a magasépítés területén további növekedés várható, míg az útépítési piac egyre szűkül” – tájékoztatta lapunkat Lehel Zoltán, a DA szóvivője, kiemelve, hogy az útépítési megrendelések szűkülésével csak a több lábon állás jelentheti a jövőt a Duna Aszfalt csoport számára. Az 1996-ban alapított Duna Aszfalt Kft. 430 fős, de a cégcsoport összesen mintegy 600 embernek ad munkát. Amint Lehel Zoltán mondta, az útépítés a mélyépítő ágazat nehézipara, amely komoly eszközállománnyal rendelkezik. Közel egymilliárd forintba kerül egy aszfaltkeverő telep, amiből nyolccal rendelkezik a csoport, de betonüzemek is vannak. Ha ezeket nem akarják eladni, addig is finanszírozni kell a fenntartásukat, amíg ismét lendületet kap az útépítés, amint az a 2007 - 2013 közti időszakban történt.

A tervek szerint a piaci megbízások mellett a kiírandó magasépítési tenderekre is pályázni fog a csoport, amely egyik cégén, a 2012-ben és 2013-ban nulla árbevételt elért Körösaszfalt Zrt.-n keresztül vásárolta meg a Magyar Építő Zrt. minősített többségi részesedését. (A Magyar Építő Zrt. árbevétele a 2012-es 7,29 milliárd forintról 2013-ban 5,63 milliárdra, 659 milliós adózott eredménye pedig 558 millió forintra csökkent.)

A DA jelenleg az M43 autópálya Makó és az országhatár közti szakaszának építését végzi: a nettó 46 milliárd forintos beruházás júniusban fejeződik be. Augusztusra lesz kész az 55-ös főút Baja és Szeged közti 60 kilométeres szakaszának 21 milliárd forintos költségvetésű rehabilitációja és épülőben van a Kecskemétet elkerülő út is.

„Jó ajánlatot kaptunk, a tulajdonosi körből hárman is nyugdíjasok vagyunk, a társaság 108 alkalmazottjának pedig továbbra is lesz munkája” – indokolta a Magyar Építő Zrt. eladását az elnök-vezérigazgató, Tolnay Tibor, aki 14. éve az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke, valamint az OTP Bank felügyelő bizottságának elnöke. Mint mondta, 1978-ban, az egyetem után lépett be a céghez, amely mindig hitelek nélkül eredményes működött és komoly osztalékot fizetett minden évben.

Tolnay Tibor szerint a 2014 - 2020 közti támogatási időszakban az uniós pénzek 60 százaléka a gazdaságélénkítést szolgálja, ennek pedig együtt kell járnia épületek építésével és felújításokkal. A programok egy részét Brüsszel még nem hagyta jóvá, de ismertek a Liget-projektre, sportlétesítmények építésére vonatkozó tervek. A programok brüsszeli jóváhagyásáig az ÉVOSZ azért lobbizik, hogy induljon meg a biztosnak látszó uniós projektek, mint például az állami tulajdonban lévő épületek energiahatékonyságának javítására vonatkozó munkák tervezése. Az előző támogatási időszakban ilyenek voltak a vidéki kórházfelújítások is.

Megfellebbezett pályázat

A fele-fele arányban Varga Károly és Szíjj László tulajdonában lévő 103 millió forintos jegyzett tőkéjű tiszakécskei Duna Aszfalt – amelynek fő tevékenységi köre az út- és autópálya építés – 2003-tól aktív a közbeszerzési piacon. Miután 2012-ben elnyerte az M43-as autópálya Makó és Nagylak közötti szakaszának megépítését, a pályázat vesztesei elégedetlenek voltak, ezért az EuroAszfalt, valamint a Közgép, a Magyar Aszfalt és a Swietelsky alkotta konzorcium a Közbeszerzési Döntőbizottságnál kérvényezték az eredmény semmissé tételét. A döntőbizottság elutasította a kérelmet, így a Duna Aszfalt maradt a kivitelező.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.