BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Naponta húsz euróval több jár majd adómentesen a kamionosoknak

SZÁLLÍTÁS Január 1-jétől a jelenlegi napi negyven euró helyett már napi 60 eurónak megfelelő forintösszeget kaphatnak igazolás nélkül elszámolható költségtérítésként a nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként és árukísérőként foglalkoztatott magánszemélyek – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.

Vélhetően ez az első eredménye Wáberer György miniszterelnöki megbízottnak a fuvarozók érdekképviseletében. A kormány még augusztus elején fogadta el azt a 18 pontból álló csomagot, amely a logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások versenyképességét hivatott segíteni, és amelynek háttérmunkálatai lapunk információi szerint a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületénél folytak, amelynek elnöke a nagyvállalkozó, Wáberer György, akit a kormányhatározat elfogadása előtt nem sokkal neveztek ki miniszterelnöki megbízottnak.

A kormányhatározat feszített ütemtervet tartalmaz, több miniszternek már szeptember végére elő kell állnia a megoldással. Az egyik ilyen, amely szerint a nemzetgazdasági miniszternek a miniszterelnöki megbízottal együttműködve a hónap végéig ki kell alakítania a hivatásos „C”, „D”, „C+E”, „D+E” és „GKI” gépjárművezető-képzés feltételeit, állami finanszírozással. A nemzeti fejlesztési miniszternek pedig azt kell felülvizsgálnia szeptember 30-ig, hogy miként állítható vissza a 18 éves korhatár a belföldi árufuvarozási tevékenységnél. (Információnk szerint „nemzeti jogosítványt” szerezhetnének az erre vállalkozók, akik az unióban elfogadott jogosítvánnyal 21 éves korukban léphetnének ki a nemzetközi piacra.)

A magyar fuvarozóknak egyes nyugat-európai országok piacvédelmi intézkedéseivel szembeni hatékonyabb védelmét illetően pedig a jogszabály felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a magyar álláspont következetes képviseletének érdekében tegye meg a szükséges lépeseket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.