Világgazdaság

Diákok tüntettek a francia elnökjelöltek ellen, és csaptak össze a rendőrökkel

Összecsaptak a rendőrökkel csütörtökön a francia elnökjelöltek ellen tüntető gimnazisták közé keveredő rendbontók és anarchisták Párizsban és Rennes-ben.

A magukat antikapitalistának és antifasisztának nevező diákcsoportok felhívására csütörtök délelőtt középiskolások tiltakozó megmozdulást tartottak a párizsi République téren, ahol azt kiabálták, hogy "Se Macron, se Marine!". A szervezők szerint az elnökválasztás első fordulójának eredménye nem reprezentálja a diákokat, akik nem kérnek a centrista Emmanuel Macron liberális programjából, de fel akarják tartóztatni a Le Pent jelölő radikális jobboldali Nemzeti Frontot is. A téren mintegy ötszázan gyűltek össze, ahonnan a tömeg a Bastille tér irányába vonult.[caption id="" align="alignleft" width="600"]Kép: AFP Kép: AFP[/caption]

A rendőrség tájékoztatása szerint a megmozdulás végére feketébe öltözött, csuklyás rendbontók csatlakoztak a diákokhoz, akik üvegeket és füstbombákat dobtak a helyszínt biztosító rendőrök felé, akik könnygázzal válaszoltak, s a menet útvonalán több utcai rongálás is történt.

A fővárosban mintegy húsz gimnázium vett részt a tiltakozó megmozdulásban, van, ahol gyűléseket tartottak, máshol elfoglalták az épületet a tiltakozó diákok.

A nyugat-franciaországi Rennes-ben mintegy kétezer gimnazista tüntetett, hozzájuk csatlakoztak a rendszeresen rendbontást kezdeményező szélsőbaloldali csoportosulások, amelyeknek tagjai itt is összecsaptak a rendőrökkel. Nantes és Toulouse városában is voltak megmozdulások, de ez utóbbi két helyen nem történtek zavargások.

MTI Kép: AFP -->

elnökválasztás összecsapás Francia tüntetés