Konkurensére vár a Telekom
„A Digivel a mobilszolgáltatásának indulási időpontjától függetlenül számolni kell, mert elsősorban egy vezetékes szolgáltatóról van szó” – mondta Szabó János, a Magyar Telekom (MT) gazdasági vezérigazgató-helyettese az első negyedéves gyorsjelentés utáni sajtótájékoztatón. A cég amúgy egyelőre csak egy évre és nem hosszabb távra ad előrejelzést a Digivel kapcsolatos hírek és más hatások miatt.
„Budapesten a XII. és a II. kerületben párhuzamosan fejlesztünk hálózatot a versenytársunkkal, utcáról utcára folyó harcot vívunk az előfizetőkért” – hívta fel a figyelmet Szabó János. Hozzátette: az első negyedévet üzletileg tudatosan „tolták meg”, gyakorlatilag tovább vitték a karácsonyi akciókat. A vezetékes hálózatban a fogyasztói végkészülékek, például a set-top-boxok támogatása miatt voltak nagyobbak a beruházási igények, de ezek a következő időszakban már bevételeket termelnek. „Ahhoz, hogy az éves vállalásokat teljesítsük, erős negyedéveket kell majd hoznunk az esztendő hátralévő részében” – tette hozzá Szabó János.
Nem módosított korábban közzétett idei célszámain az MT, így a folyó üzleti évre szóló osztalékvárakozást is 25 forinton hagyta, s a csoportszinten 2017-re tervezett 85 milliárd forintos beruházási büdzséhez sem nyúlt hozzá.
Lapunk osztalékkal kapcsolatos kérdésére Szabó János annyit közölt, hogy szerinte az állampapírokhoz képest így is komoly többlethozamot lehet elérni az MT-részvényekkel. A 2013. novemberi 272 forintos történelmi mélypont óta éves átlagban 20-25 százalékkal nőtt a Telekom-részvény árfolyama. Az utolsó osztalékszelvénnyel kereskedett nap 490 forintos zárásával számolva a tavalyra fizetett 25 forintos osztalék 5,1 százalékos hozamot jelent.
Az első negyedévben 140,4 milliárd forintos bevételt és 4,8 milliárdos adózott eredményt ért el az MT. Ezek a számok 1,6 százalékos pluszt, illetve 55 százalékos mínuszt jelentenek 2016 első negyedévéhez képest. Az elemzői várakozásoktól 1,1, illetve 27 százalékkal marad el az árbevétel és az adózott eredmény.


