Erősen kezdett a viharszezon
A június 21-vel kezdődő viharos időszak első tíz napján közel 13 ezer kárbejelentés futott be a biztosítótársaságokhoz. A károk becsült értéke meghaladja az 1,8 milliárd forintot – jelezte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A legtöbb káreseményt Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, illetve Bács-Kiskun megyéből jelentették – kiemelkedően sok bejelentés érkezett Kecskemétről és környékéről.
A bejelentések zöme vihar, jégverés és – kisebb mértékben – villámcsapás okozta károkról szólt. Az erős szél sok helyen megbontotta a tetőket, a jég pedig különösen a palatetőkben tett károkat. Az erős szél okozta fakidőlések az ingatlanokban és a kerítésekben is kárt tettek. A sokszor diónyi nagyságú jég gépjárművekben okozot kárt.
A biztosítók szerint egyre koncentráltabbak Magyarországon az extrém időjárási helyzetek, gyakoriak a lokális viharok, amelyek egy-egy kisebb területen okoznak igen súlyos károkat. Magyarországon az év leginkább kárveszélyes, viharokkal, felhőszakadásokkal tarkított időjárási periódusa a május–augusztusi időszak. 2010 és 2015 között ezekben a hónapokban összesen több mint 885 ezer kárt rendeztek a biztosítók, a tavaszi-nyári viharok okozta károkra kifizetett összeg megközelítette a 70 milliárd forintot. (Csak 2010-ben a viharok és az árvizek 312 ezer bejelentéshez és 30 milliárd forintnyi kárkifizetéshez vezettek.) Mindez azt jelenti, hogy május–augusztusban a 3,122 millió biztosított lakossági ingatlan mindegyikére átlagosan 115 ezer forint összegű kár jutott.


