Átadták a régió legnagyobb paradicsomfeldolgozóját
Az Univer Product Zrt. 4,3 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztését 2,1 milliárdos vissza nem térítendő állami támogatással segíti a Nemzetgazdasági Minisztérium a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Közép-Európa legnagyobb paradicsomfeldolgozó üzemének tegnapi átadásán elmondta: a magyar gazdaság előrejutásában a legfontosabb szerepet azok a vállalkozások játsszák, amelyek megfelelő szakmai tudással rendelkeznek, képesek alkalmazkodni a piac igényeihez, melyeknek a termékeik és gyártásuk folyamatos fejlesztésével felelnek meg.
A kormány 2015-ben indította el a nagyvállalati beruházási támogatási programot, amely eddig negyvenkilenc vállalkozás több mint 70 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházását segítette elő, és közel 1650 új munkahelyhez járult hozzá. Varga Mihály elmondta: az Univer kizárólag magyar alapanyagokból állítja elő mintegy 1300 (több esetben is kategóriája legjobban keresett) termékét, és több száz hazai őstermelőnek ad ezzel biztos megélhetést. A cég – tavaly a Hungarikumok Gyűjteményébe is felvett – termékei, a Piros Arany és az Erős Pista olyan szimbólumok, amelyek egy gazdasági integrációt fejeznek ki, egy olyan integrációt, melyben állam, önkormányzat, beszállítói partnerek és munkavállalók mind közösen vesznek részt – tette hozzá a miniszter.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere az átadáson elmondta, hogy az Univer, az egykori kis szövetkezet közel hét évtizedes története egyben Kecskemét történelme is. Hozzátette, hogy a cég a hazai gazdaság egyik motorjává, Európa prémiummárkás, élelmiszeripari „nagymoguljává” vált. Molitórisz Károly, a vállalat vezérigazgatója a közel 4,3 milliárd forintos beruházás kapcsán megjegyezte: így 140 ezer tonnára növelik, azaz megduplázzák éves nyersparadicsom-feldolgozó kapacitásukat. Az üzem révén negyven fővel bővül az alkalmazottaik száma, ezzel együtt pedig a hazai szállítók által a mezőgazdaságban foglalkoztatottak létszáma is 300-350-nel nő. A tervek szerint a fejlesztéshez vállalt nyolcéves fenntartási időszak alatt az Univer Product árbevétele 17,3 milliárd forinttal növekszik. Ez a sűrített paradicsom jelenlegi 7 százalékos részarányát a vállalati termelésen belül mintegy 19 százalékra növeli, a cég exportrészaránya pedig 15-ről 28 százalékra ugrik.


