Egyre több cég válik megbízható adózóvá
A második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cégből 208 ezernek adott megbízható státuszt. E vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a távirati irodának. A jövő évtől a jó minősítésű adózóknál további 15 nappal 30 napra rövidül az áfakiutalási határidő. A rangsoroláskor 295 ezer vállalkozás került az átlagos és közel 34 ezer a kockázatos kategóriába.
„Ha egy cég kockázatos minősítést kap, de rendezi tartozását, akkor már a következő minősítéskor kikerül ebből a kategóriából. Több vállalkozás él is a lehetőséggel, és igyekeznek mielőbb kikerülni a szigorúbb szabályokkal, szankciókkal járó minősítésből” – mutatott rá Tállai. Az első negyedévhez képest a másodikban mintegy két és fél ezerrel csökkent a kockázatos cégek száma.
A tavaly bevezetett cégbesorolási rendszer lényege, hogy az adóhivatal negyedévente három kategóriába sorolja a Magyarországon működő gazdálkodókat. Megbízható minősítést kaphat az a társaság, amely időben és pontosan befizeti az adót, kockázatosnak pedig azok számítanak, amelyek súlyosan megszegik az előírásokat. Általános minősítést az kap, amelyik nem sorolható se a megbízható, se a kockázatos adózók közé.
Tállai András szerint a korábbi visszautalással jól jár a vállalkozás és a költségvetés is. Az adóbefizetések időben és hiánytalanul megérkeznek, és a cég is gyorsan hozzájut az összeghez. Az első rövidebb idejű kiutalás márciusban történt, nagyjából kétszázmilliárd forintot utalt ki a NAV a megbízható cégeknek. Ezek adóhatósági ellenőrzése legfeljebb 180 nap. A bírság felső határa e cégeknél az általános szankció 50 százaléka lehet. E vállalkozásoknak – kisebb elmaradásra – évente egyszer, legfeljebb 12 havi automatikus fizetési könnyítés jár, pótlékmentesen.


