Gombamód szaporodnak a családi házak
Folyamatosan nő a bejelentett és elkészülő családi házak száma, az adatok szerint sok család kezdett építkezni az elmúlt időszakban – közölte a Magyar Idők. A lap szerint ebben elsődlegesen a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) játszik szerepet. Nemcsak a családi házak sokasodnak, hanem a nagyberuházások keretében épülő társasházfejlesztések is. A fénykorát élő ingatlanpiacból mind a városok, mind a községek kiveszik a részüket: a kisebb településeken az építési telkek piacának alakulásából arra lehet következtetni, hogy jobban nőtt az építési kedv, mint a nagyobb városokban – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Balogh szerint ebben szerepet játszhat az is, hogy a kisebb településeken az alacsonyabb telekárak miatt sokkal többet érnek az állami támogatások egy családi ház felépítésekor, mint a nagyvárosokban. Erre utalhat az is, hogy a használt házak ára a kisebb falvakban stagnált, a nagyobb városokban viszont csaknem 10 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a családi házak aránya 43-ról 46 százalékra emelkedett az összes új lakáson belül az egy évvel korábbihoz képest. Kiegyenlítődött a természetes személyek által épített lakások és a vállalkozások által építettek aránya is. 2017 első hat hónapjában a kiadott engedélyek és a bejelentések alapján 6841 lakóépület építését tervezték – ezek közül 5271 az egylakásos, azaz a családi ház. A statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyi év első felében még valamivel kevesebb, 4849 családi otthon építése kezdődhetett el, de 2015 első fél évében mindössze 2437.
A Mapei Kft. felméréséből azonban kiderül, hogy az építkezők és felújítók 26 százaléka igényelte a CSOK-ot az idén, 5 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Akik nem, legnagyobb részben azért, mert nem jogosultak a kedvezményre. A következő egy évben építkezést és felújítást tervezők 18 százaléka kalkulál úgy, hogy él az otthonteremtési kedvezménnyel, 25 százalékuk még bizonytalan.


