BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsor

Szeptemberben írják alá a metrószerződést

A 3-as metró északi szakaszának megállóira, illetve az alagutat érintő felújítási munkákra vonatkozó vállalkozói szerződéseket szeptember elején írhatják alá – jelentette be Tarlós István főpolgármester. A déli és középső állomások felújítására új közbeszerzési eljárásokat kell kiírni, a korábban ajánlatként kapott, alátámasztatlan árak nem fogadhatók el. A felszíni közlekedés során lesznek kellemetlenségek, de a BKV önerőből is tudja biztosítani a pótlóbuszokat. | D. J.

Intermodális irányvonat Kölnbe

Az Ekol Logistics Kft. révén szeptember 2-án elindul az első intermodális irányvonat Budapestről Kölnbe. Szűcs Imre, a cég projektmenedzsere elmondta: az intermodális szállítási mód környezetbarát és költséghatékony megoldás a közúti fuvarozással szemben, valamint az áruk biztonságos célba juttatása is garantált. A vonatok a csepeli Mahart Container Center termináljáról indulnak, és több mint 1100 km megtétele után érkeznek Köln Nordra. A vasúti szolgáltatásra kiírt tenderen a GYSEV Cargo Zrt. bizonyult a legfelkészültebbnek, amely a vontatást a legújabb, Vectron mozdonyaival végzi. Ezek több áramnemű felépítésüknek köszönhetően mozdonycsere nélkül juttatják el a szerelvényeket a végállomásra. A speciális vagonokat az Ekol csoport biztosítja a szállításhoz. | vg

Milliárdokból kutathatnak a cégek

A hazai innovációs alapból 27 milliárd forintnyi támogatást kaptak azok a vállalkozások, amelyek hosszú távon fenntartható, stratégiai jelentőségű kutatói-ipari együttműködésekben vesznek részt – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH). Olyan projektek kaptak támogatást, amelyek a 21. század gazdasági és társadalmi problémáinak megoldására adnak választ üzletileg is hasznosítható kutatási eredményekkel az agrárinnováció, a digitális gyártástechnológia, a kvantumtechnológia és az agykutatás területén. A felfedező kutatásokat, a célzott fejlesztéseket és az innovatív vállalkozásokat kiegyensúlyozottan ösztönző versenypályázati finanszírozással érhető el az innovációs teljesítmény javulása – hangsúlyozta Pálinkás József, az NKFIH elnöke. | vg

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.