Nagyjából 400 embertől válik meg az év végéig a Peugeot Citroen csoport (PSA) az angliai Ellesmere Portban lévő
Vauxhall üzemben, hogy növeljék a hatékonyságot és a versenyképességet. A döntésben az is szerepet játszik, hogy nem tudni, milyen lesz a kereskedelmi kapcsolat az Európai Unió és a szigetország között a Brexit után – jelezte Carlos Tavares vezérigazgató. A PSA tegnap közel 1 százalékos pluszban nyitott, s az árfolyam már csaknem 25 százalékot drágult év eleje óta. A francia cég augusztusban vette meg az Opel és a Vauxhall márkákat a GM-től, és megígérte: senkit sem küldenek el az akvizíció után. Megnyugtatták a német, francia és brit dolgozókat is, hogy az állásuk megmarad. A történtek fényében kérdéses, hogy mi lesz a szentgotthárdi Opel-gyár munkahelyeivel. Korábban a vállalat közölte: tiszteletben tartják a GM idején kötött megállapodásokat és szerződéseket. A hazai üzem sorsa azért is ellentmondásos, mert hó elején Tavares azt mondta: a PSA létesítményeinek termelékenysége és hatásfoka jobb, mint az Opel-üzemeké, a jövőben pedig az összes Opel modell PSA-alapokra épül, az erőforrásokat is francia cégek adják majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.