Tavaly novemberben 4,5 százalékkal nőttek az ipari termelői árak az előző év azonos időszakához képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentéséből. A belföldi értékesítési árak 4,8 százalékkal lettek magasabbak, az ezen belül kétharmados súlyú feldolgozóipar 6,5, a közel 30 százalék súlyú energiaipar pedig 1,3 százalékkal drágult novemberben. A kiviteli árak növekedése elmaradt a behozatalétól, az exportértékesítési árak 4,4 százalékkal nőttek az előző év novemberéhez képest.
A belföldi árakat az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatok hajtották felfelé, itt 5,3 százalékos drágulást mértek, míg a beruházási javakat gyártó ágazatok 2,6 százalékkal, a fogyasztási cikkeket gyártók 3,9 százalékkal drágábban adták termékeiket. Az export területén a 4,6 százalékos súlyú energiaipar húzta az árakat (7,8 százalékos drágulás), míg a terület legjavát adó feldolgozóipar (95,1 százalékos súly) árai 4,4 százalékkal nőttek.
Ágazat szerinti bontásban a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás árai ugrottak meg a legnagyobb mértékben, 16,1 százalékkal drágább volt e termékekből bevásárolni. Emellett a vegyipar és a villamosberendezés-gyártás árai is jelentősen emelkedtek, előbbi terület 9,1, míg utóbbi 6,6 százalékkal drágult. A legnagyobb áresést a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártása szenvedte el, 2,3 százalékkal csökkentek a termelői árak; ezenkívül még a gép-, gépiberendezés-gyártás mutatott visszaesést (–0,1 százalék).
Az uniós országok közül a negyedikek vagyunk
Míg az EU huszonnyolc tagországában csupán 3,1 százalékkal nőttek az ipari termelői árak, amit főleg az energiaipar 5,9 és a feldolgozóipar 3,4 százalékos emelkedése támasztott alá, az energiaszektor nélkül számított drágulás mindössze 2,2 százalékos volt 2017 no-vemberében az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb drágulás Belgiumban következett be (7,1 százalék), ám Magyarországon is a negyedik legmagasabb (4,7 százalékos) áremelkedést mérték az Eurostat számításai szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.