Tavaly novemberben 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi szektor 2016 azonos időszakához képest a naptárhatástól tisztított és a nyers adatok szerint egyaránt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kategória 4 százalékkal bővült, a nem élelmiszer kategória 10,2 százalékkal, az üzemanyag-eladások pedig 3,7 százalékkal gyarapodtak.
A kiskereskedelmi forgalom 53 hónapja nő, novemberben a nem élelmiszer jellegű termékeknél 10,2 százalékos, dinamikus emelkedés látható, ami az ünnepek hatásának tudható be – kommentálta az adatokat Pomázi Gyula, az NGM helyettes államtitkára.
A kiskereskedelmet a lakossági fogyasztás hajtja, ami részben a bérek emelkedésének köszönhető. A háztartások elsősorban a tartós fogyasztási cikkekből vásárolnak többet, a nem élelmiszereknél 8 százalékos volt a növekedés 2017 első tizenegy hónapjában – értékelte az adatot Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. A teljes 2017-es évre 5 százalékos forgalombővülést prognosztizál a szakember, ami szerinte 2018-ban is tartható lehet. Úgy véli, míg tavaly az emelkedő bérekből fogyasztottak az emberek, addig a jövőben növekvő kockázatot jelenthet, ha hitelből vásárolnak, de egyelőre ez nem jelent problémát.
A fekete péntek adhatott lökést a kiskereskedelemnek novemberben, de a nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium is hozzájárulhatott a kiugró adathoz – véli Suppan Gergely, a TakarékBank vezető elemzője. A tavalyi, várhatóan két számjegyű reálbér-növekedés, a decemberben 17 éves csúcsra ugró fogyasztói bizalom és a lakossági megtakarítások meredek emelkedése miatt a következő hónapokban is fennmaradhat a kiskereskedelmi forgalom 6 százalék körüli növekedési üteme – osztotta meg előrejelzését Suppan Gergely. Az elemző szerint 2017 teljes évében 4,5 százalék feletti lehet a kiskereskedelmi bővülés, míg idén akár 5 százalékhoz is közelíthet a szektor növekedése. Ez utóbbit az új lakások átadása, a vendéglátás és a belföldi turizmus hajthatja. Suppan Gergely kitért arra is, hogy a szektor a GDP-re is pozitív hatással lehet, 2017 utolsó negyedévében kiugró növekedésre számíthatunk, így a teljes éves GDP elérheti a 4 százalékot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.