BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét jó negyedévet várnak a Waberer’stől

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az egy évvel korábbi veszteséget a várakozások szerint 2,7 millió eurós nyereségbe fordíthatta a holnap jelentő Waberer’s.

Éves alapon látványos nettó profitemelkedésre számít az Erste a Waberer’stől – holnap várható a cég negyedik negyedéves gyorsjelentése. A 2016-os utolsó negyedéves 2,96 millió eurós veszteséggel szemben tavaly 2,7 millió euró nyereséget termelhetett a társaság – ez nagyjából 847 millió forintnak felel meg. A fuvarcég adózás és értékcsökkentési leírás előtti eredménye, azaz EBITDA-ja 2016-hoz képest 89,7 százalékkal 21,4 millió euróra nőhetett. Az EBIT, azaz a működési eredmény 5,9 millió euróst pluszt mutathat az egy évvel korábbi 1,73 millió eurós mínusz után.

„A harmadik negyedévhez képest enyhén visszaeshet az EBITDA, mivel a nemzetközi üzletágban kevesebb kilométert futottak a kamionok. Ennek több oka is volt. Bele kell kalkulálni a karácsonyi ünnepek miatti nagyjából egyhetes leállást” – mondta a Világgazdaságnak Miró József. Az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint az is hozzájárult a negyedév/negyedév alapú csökkenéshez, hogy a szokásos november–december helyett tavaly szeptember–októberben volt szezonálisan erős a kereslet. „Sokan egyszerűen előrébb hozták karácsonyi vásárlásaikat. Ezeken kívül egy kétmillió eurós egyszeri számviteli tétel is javította a harmadik negyedéves eredményt. A saját tőkével szemben számolták el a bevezetéshez köthető költségeket, ennek következtében a harmadik negyedévben visszaírás keletkezett” – tette hozzá az elemző, aki szerint a hazai piacon már nem tud jelentősen növekedni a cég, ezért a régióban, például Csehországban vagy Szlovákiában vehet majd újabb logisztikai központot terjeszkedési céljai megvalósításához.

„A javuló eredmények annak köszönhetők, hogy az emelkedő üzemanyagárakat egy-hat hónap alatt át tudják hárítani az ügyfelekre, illetve már jelentkeznek a Link megvásárlásának szinergiahatásai is” – hívta fel a figyelmet a vezető elemző, aki a jövőben is a fuvardíjak emelkedésére számít. Az Erste előrejelzése szerint az EBITDA-arányos eladósodottság az előző negyedévi 3,4-ről 3,0-re csökkenhetett. A szakértő ezt elsősorban az EBITDA növekedésével magyarázta.

A Reuters adatbázisa szerint a Waberer’s átlagos célára 6847 forint, 49 százalékkal haladja meg a tegnapi árfolyamszintet, az ajánlás erős vétel. A legoptimistább, 7494 forintos célára az Erstének van, míg a legkevésbé derűlátó a Wood & Company 6200 forintos várakozásával. A négy elemzőből három erős vételt, míg egy vételt javasol. Az Erste arra alapozza 63 százalékos árfolyam-emelkedésre vonatkozó várakozását, hogy a szektortárs cégek mind Európában, mind az Egyesült Államokban nagy árfolyamralin vannak túl. Ebben az általános jó hangulatban a javuló eredmények hatására emelkedhet a Waberer’s kurzusa is. A cég papírjainak árfolyama tegnap minimális forgalom mellett keveset változott a Budapesti Értéktőzsdén, az idén 2,1 százalékkal csökkent a fuvarcég kurzusa.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.