BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Macron privatizálhatja a Renault-t

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bár erős ellenállásba is ütközik, kellő garanciavállalás mellett Párizs kiszállhat a Renault-ból, utat nyitva a Nissannal való összeolvadáshoz, ezzel a világ legnagyobb autógyártójának létrejöttéhez.

Szorosabbra fűzné szövetségét a Renault és a Nissan, a japánok a Reuters értesülései szerint megvásárolnák a francia cégben lévő 15 százalékos állami részvénycsomagot. Az Emmanuel Macron kormányfő által nemrég körvonalazott privatizációs kínálatban ez a pakett nem szerepelt, mindenesetre a háttértárgyalások a hírügynökség szerint már javában folynak a megvételéről. Az autógyártókat az a Carlos Ghosn képviseli, aki vezérigazgatóként mindkét cég talpra állításában elévülhetetlen érdemeket szerzett, emellett Japánban a csalási botrányba keveredett Mitsubishi megmentésében és integrálásában is főszerepet játszott. Ghosn a közvetlen állami befolyás megszüntetése érdekében szorgalmazza az ügyletet, amely azonban számos akadályba ütközhet. Párizs meggyőzése sem lesz egyszerű feladat, mivel a francia érdekeknek a jövőben is érvényesülniük kell, ráadásul a rendkívül erős francia szakszervezetek támogatása nélkül akár el is bukhat a kísérlet. Egyes források szerint igen erős jogosítványokat hagynának Párizsnál, emellett a stratégiai döntésekben aranyrészvénnyel felérő vétójogot is adnának. Macronnak megfontoltan kell döntenie az ügyben, hiszen korábban már azért is heves támadások érték, hogy a TGV vonatokat gyártó Alstom járműgyártó üzletágát hagyta átengedni a Siemensnek. A Renault 43,4 százalékban tulajdonos a Nissanban, amelynek 15 százaléka van a francia cégben, de szavazati jog nélkül. A japánoknak emellett irányítást jelentő 34 százalékos pakettjük van a Mitsubishiben.

A Renault-Nissan szóvivője spekulációnak minősítette a felvásárlási hírt, jelezve, hogy a részvényesi átrendeződés nincs terítéken. A kormány részéről sem erősítették meg az eladási szándékot. Bárhogy van is, a Renault-t a BNP Paribas, a Nissant a Nomura látja el tanácsokkal az ügyben, ami mérföldkő lehet a teljes összeolvadás felé vezető úton. Ghosn szerint a három autógyártó vezetését egyesíteni kell, s az irányítást egy amszterdami székhelyű társaságra lehetne bízni. Ez azonban a kormányzati források szerint nem reális opció. A fúzió hírére 5 százalékot erősödött a szerdai zárásra a Renault árfolyama, ebből a tegnapi nyitásban 1 százalékot visszaadott.

A kereszttulajdonlással 1999-ben megpecsételt Renault–Nissan-szövetség stratégiai célja a teljes összeolvadás lenne, ennek azonban a francia állam kezdettől fogva kerékkötője volt. A helyzet annyiban változott, hogy ma már Párizs is a szövetség megerősítése mellett száll síkra, különösen azután, hogy a karizmatikus Ghosn utolsó vezérigazgatói ciklusát tölti a Renault-nál, s eredeti tervét végrehajtva a csúcson szeretne távozni, miután a cégcsoportot tavaly az eladások szerint számított listán világelső helyre navigálta, megelőzve a Volkswagen és a Toyota csoportot.

Theresa Maytől várnak megnyugtató híreket a brit gyártók

A Nagy-Britanniában dolgozó autógyártók Theresa May kormányfő értésére adták, hogy beruházásaik és termelésük csökkenését vonja maga után, ha a Brexit-tárgyalásokon a kereskedelmi kapcsolatok lényeges romlását okozó megállapodás születik. A költségek növekedése nagyban rontja a járműgyártók versenyképességét, emiatt át kell majd értékelniük a brit földön folyó tevékenységüket. A gyártáshoz szükséges külföldi alkatrészek importja megnehezül, ahogy a kész autók exportja is – figyelmeztetnek. A Jaguar Land Rover vezérigazgatója, Ralf Speth több tízmillió fontra becsüli a Brexittel teljesen feleslegesen kidobott összeget, és hangsúlyozta, hogy ilyen pénzügyi kockázatnak nem teszik ki a vállalatot. Hozzátette: a sötét középkorba visz vissza, ha a ma egységes uniós járműipari szabványok helyét a brit előírások veszik majd át. A gyártók világos választ várnak Maytől arra, mire is készülhetnek. A just-in-time rendszerben dolgozó üzemeknek a vámhatárok esetleges felhúzása többletterhet okoz amiatt is, hogy a folyamatos beszállítás helyett raktárkészleteket kell felhalmozniuk és finanszírozniuk. A Honda és a Peugeot is jelezte ebbéli aggodalmait, sőt a franciák le is állították a beruházási terveiket, amíg ennyire bizonytalan a helyzet. Ami csak fokozódhat, ha Donald Trump is frontot nyit a kereskedelmi háborúban. A Nissan, a Toyota és a BMW viszont a Brexit ellenére új fejlesztéseket jelentett be, bár ezekből is ki tudnak hátrálni. A brit autógyártás 800 ezer embernek ad munkát, és tavaly 77,5 milliárd font értékben állított elő járműveket. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.