BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Saját részvényeket vehet az ANY

Bizalomerősítő, hogy az ANY menedzsmentje továbbra is forszírozza a saját részvények vásárlását. A Concorde elemzője szerint az export az idén is erős lehet.

Nem okoztak különösebb izgalmat a piacon az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. április 5-re kitűzött évi rendes közgyűlésének pénteken, piaczárás után közzétett előterjesztései. Tudott volt, hogy az exportnak köszönhetően rekordév lett a tavalyi, és a részvényenkénti 79 forintos osztalékjavaslat is napvilágot látott egy héttel ezelőtt.

A tizedik napirendi pont viszont érdekes lehet, hiszen az igazgatóság arra kér felhatalmazást, hogy a társaságnál bevezetett munkavállalói és vezetői opciós részvényvásárlási program fedezetének biztosítására, illetve részvényárfolyam-ingadozás esetén a gyors beavatkozás lehetőségének megteremtésére a vonatkozó jogszabályokban előírt feltételek mellett legfeljebb 2 958 930 darab, vagyis maximum a jegyzett tőke 20 százalékának megfelelő A sorozatú, 98 forint névértékű névre szóló törzsrészvényt megvásároljon. Az egyes részvényvásárlások során alkalmazott vételár legfeljebb a tőzsdei ügyletet megelőző hét tőzsdei záróár átlagának 120 százaléka. Az igazgatóság a felhatalmazás alapján a részvényvásárlás jogával 2019. október 5-ig élne.

Ennek a napirendi pontnak sincs igazi újdonságértéke, mert évről évre hosszabbítják ezt a programot, de valóban érdekes – mondta a Világgazdaságnak Gaál Gellért, a Concorde részvényelemzője. Hozzátette: a menedzsment javadalmazása mellett az is fontos, hogy további játékteret kap az igazgatóság az árfolyam karbantartására. Ez például akkor lehet hasznos, ha esetleg valamelyik tulajdonos ki akarna szállni, mert így elkerülhető a piaci turbulencia.

Bár a részvény a rendelkezésre álló információk alapján nem tekinthető alulértékeltnek – folytatta az elemző –, könnyen előfordulhat, hogy a menedzsment már látja a felértékelődési potenciált, és úgy véli, a jelenlegi árazás mellett is érdemes saját részvényt vásárolnia. A fölös készpénzt egyébként is illik befektetnie a cégnek, és ha nincs kínálkozó lehetőség a tevékenységi körben, akkor az állampapír-vásárláshoz képest mindenképp bizalomerősítő a saját részvények vásárlása. Ez általában az árfolyamon is tükröződik. A sajátrészvény-vásárlás az osztalékfizetéshez hasonlóan kedvező a részvényeseknek, ráadásul az árfolyamnyereség-adója alacsonyabb, mint az osztaléké.

Az elemző szerint nem meglepő, hogy a részvényenkénti osztalékjavaslatnak nyoma sincs az elmúlt hetek árfolyamgrafikonján. Annyira egyenletesen teljesített tavaly év közben is az ANY Biztonsági Nyomda, hogy számítani lehetett a 75-80 forintos részvényenkénti osztalékra, így ezt már korábban beárazta a piac.

A tavalyi exportárbevétel 11 120 millió forint volt, ez az előző év azonos időszakához képest 21 százalékos növekedés, így 5 százalékos exportarány-javulást eredményezve elérte a 42 százalékos értéket. Az export idén is kiemelkedően teljesíthet – véli az elemző. Az egyik szegmens, a kártyagyártás, megszemélyesítés árbevételének 278 százalékos bővülése ugyanis arra utal, hogy elnyertek egy nagyobb tendert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.