BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabadabb lesz a CSOK-igénylés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Eltörlik a tulajdoni korlátozást, március 15. után minden család a meglévő lakása mellé is vásárolhat újabbat CSOK-támogatással, csak be kell oda költözniük – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára. A CSOK-ot szabályozó két rendelet 12 ponton módosul. A támogatás rendkívül sikeres, január végéig 68 ezer család, ezzel 280 ezer ember otthonteremtését segítette a 189 milliárd forint összegben folyósított támogatás – mondta Novák Katalin. Az otthonteremtési kedvezmény feltételrendszerét szabályozó rendeletmódosítások a tegnapi Magyar Közlönyben jelentek meg, és március 15-én lépnek hatályba.

Főszabályként megjelenik az úgynevezett nyilatkozati elv, amely a támogatás igénylését jóval egyszerűbbé teszi, alapesetben akár öt dokumentum elegendő lesz hozzá. Jelentős változás, hogy használt lakás vásárlása esetén eltörlik a meglévő ingatlanra vonatkozó korlátozást, eddig ugyanis az igénylő más lakásban legfeljebb 50 százalékos tulajdonnal rendelkezhetett. A külföldről hazatérők külföldi társadalombiztosítási jogviszonnyal is megkaphatják a támogatást, ha vállalják, hogy egyikük az ingatlanba való beköltözés után 180 napon belül belföldi tb-jogviszonyt létesít.

Ingatlanbővítés esetén a kiadások egészére felhasználhatóvá válik a támogatás, az adó-visszatérítés lehetőségével pedig a nyugdíjasok is élhetnek. Visszamenőleg eltörlik azt a 6 hónapos határidőt is, amelyen belül eddig a kamattámogatott kölcsönt fel kellett használni. Lakásvásárlás esetén 30 napra, építési kölcsönnél 60 napra csökken a bankok kötelező ügyintézési határideje, viszont 120 napról 180 napra nő az adásvétel aláírásától számított határidő a CSOK-kérelem benyújtására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.