BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra 38 ezer pont felett a BUX

Emelkedett tegnap a BUX és a vezető részvények árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. A kereskedés hangulatát meghatározta, hogy kedvező hírek érkeztek Észak-Koreából, és a globális kereskedelmi háborútól való félelmek is enyhülni látszanak. A jó lehetőséget sokan kihasználták, így a forgalom közepesen magas, 15 milliárd forintos volt, a BUX pedig 2,4 százalékkal 38 008 pontig ralizott. A nap egyik nyertese a Richter lett 4,8 százalékos erősödéssel és 5875 forintos záróárral. Az Esmyáról a napokban fontos hír érkezhet, mert az európai gyógyszerfelügyelet kockázatértékelési bizottsága új információt közölhet a termék kockázat-haszon értékeléséről. A UBS felfelé módosította a Mol célárfolyamát a korábbi 3600 forintról 3800 forintra, az elemzőház továbbra is vételre ajánlja a magyar olajcég részvényeit, amelyek tegnap 3,8 százalékkal emelkedtek, és 2876 forinton zártak. A gyorsjelentés utáni napokban inkább gyengélkedő OTP-részvények tegnap

11 220 forintig erősödtek, azaz 1,4 százalékkal kerültek feljebb. A Magyar Telekom részvényei 0,7 százalékkal 440 forintig emelkedtek, de ebben a sajátrészvény-vásárlások is szerepet játszhattak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.