A nap végére megugrott a BUX
Optimista hangulatban folyt tegnap a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX indexet zárásra napi csúcsára, 38 766 pontig repítették a befektetők, akik 12 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket. Az index 1,6 százalékos emelkedéséhez elsősorban a Mol-részvények járultak hozzá. Az olajpapírok 2,5 százalékkal drágultak, és a nap végén 3064 forinton fejezték be a kereskedést. A kőolaj piacán izgalmas napok következnek, tegnap Szaúd-Arábia jelezte, hogy a 80 és 100 dollár közötti sávban szeretné látni az olaj hordónkénti árfolyamát. A napi maximumon kötötték az utolsó ügyletet az OTP piacán, ahol 2,1 százalékos emelkedés után 11 440 forintos záróár alakult ki. Tegnap az MNB bejelentette, hogy 2030-ra a GDP 160 százalékára nőhet a bankszektor mérlegfőösszege. Minimális emelkedést tudtak maguk mögött a Richter-papírok, a gyógyszergyártóval kapcsolatban új hír nem érkezett, a részvények 0,3 százalékkal 5320 forintra emelkedtek. A Magyar Telekom papírjai stagnáltak, és 453 forinton zártak. Az európai részvényindexek közül 1,3 százalékkal emelkedett a londoni FTSE, az amerikai mutatók oldalazással kezdték a tegnapi kereskedést.


