BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszaszorulóban a változó kamatok

Látványosan csökkenni kezdett a változó kamatozású lakáshitelek súlya az új szerződéseken belül 2018 első két hónapjában. Mérséklődik a különbség a rövid és hosszú kamatperiódusú hitelek kamatai között is.

Alaposan átrendeződött a lakáshitelek piaca az idei év első két hónapjában, legalábbis ami az ügyfelek által választott kamatperiódusokat illeti: érezhetően növekszik ugyanis az éven túli fix kölcsönök súlya az új szerződéseknél. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a januárban és februárban a háztartásoknak kihelyezett, 109,1 milliárd forintnyi lakáshitelből 33,1 milliárdnyit nyújtottak változó kamatozás vagy legfeljebb egyéves kamatperiódus mellett a pénzügyi szolgáltatók, ami a teljes mennyiség 30,3 százaléka. Ez pedig számottevő visszaesés akár 2016, akár 2017 egészéhez képest, hisz akkor még a frissen felvett hitelek közel 42, illetve 39,6 százalékánál gondolták úgy az ügyfelek, hogy a változó kamatozás – és a vele járó alacsonyabb kamat, illetve törlesztőrészlet – jelenti a legjobb megoldást.

A legfeljebb egyéves kamatperiódusú hitelektől viszont láthatóan inkább az egy és öt év közötti időtartamra fix árú kölcsönökhöz pártoltak át a lakáshitelesek. E kölcsönök mértéke a 2017-es 33,2 százalékról az idei év első két hónapjára 41,3-re ugrott, miközben az öt és tíz év közötti időtartamig fix hiteleké nem egészen 2 százalékponttal, 22,7 százalékra emelkedett. A tíz éven túli kamatperiódusú – gyakorlatilag végig fixnek mondható – hiteleknél viszont egyelőre meglehetősen szerény az érdeklődés: 2016–17-ben is csak valamivel 6 szá­-

zalék feletti volt a részesedésük, idén az első két hónapban pedig alig 5,5 százalékot értek el, kereken hatmilliárd forintos kihelyezés mellett.

A hosszabb kamatperiódusú hitelek előretörése a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek egyre nagyobb ismertségével függhet össze, illetve azzal, hogy a lakáshitelpiacon aktív bankok közül egyre többnek jelentik a húzóterméket is e konstrukciók. A nagyobb kínálat és verseny pedig kezdi éreztetni hatását az árak alakulásán is. Miközben az MNB adatai szerint a változó kamatozású vagy legfeljebb egyéves kamatfixálású hiteleknél 35 bázisponttal, 2,87 százalékra csökkent 2017 februárja és 2018 második hónapja között a szerződésekben szereplő évi átlagos kamat, addig az egy és öt év között fix kamatú hiteleknél már kereken 1 százalékponttal, 4,12 százalékra. Az öt és tíz év közötti kamatperiódusú hiteleknél 5,19 százalékos átlagos kamatot mutatott ki februárra az MNB, ami 60 bázisponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Jóval visszafogottabban változik ugyanakkor az árazás a tíz éven túli kamatfixálású kölcsönöknél, hisz ott 5,19-ról 5,08 százalékra esett vissza az átlagkamat.

Nem lassul a dinamika

Az első két hónapban kihelyezett, majdnem 110 milliárd forintnyi lakáshitel 38,6 százalékkal több az egy évvel korábbi mennyiségnél. Ennek alapján nem tűnnek túlzónak a 20 százalék körüli éves növekedésre vonatkozó prognózisok a lakáshitelpiac kapcsán, ami a 650 milliárd forintnyi, tavaly kötött új szerződés ismeretében közel 800 milliárdos új kihelyezés lenne. | VG

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.