BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fokozatosan emel a Fed

A Fed vélhetőleg folytatja az alapkamat fokozatos emelését még úgy is, ha az infláció nem lépi át tartósan a 2 százalékos jegybanki célt – mondta tegnap a Fed clevelandi elnöke. Loretta Mester egy párizsi konferencián hangsúlyozta: a középtávú kilátások alátámasztják a fokozatosan emelkedő kamatpályát, s így lehetne a legjobban elkerülni a pénzügyi kockázatok erősödését. Hozzátette, hogy bár a Fed idén még két kamatemelést valószínűsített, többször is módosíthatják a rátát, ha a gazdaság a vártnál jobban bővül. Elmaradhatnak viszont az emelések, ha az infláció nagyon belassul.

Az elnök szerint a Fed leginkább követett inflációs mutatója, a személyes fogyasztások árindexe (PCE) a közeljövőben nem fog tartósan a

2 százalékos cél fölé emelkedni. Erre legalább egy-két évet még várni kell. Márciusban éves bázison 1,9 százalékos volt a mutató.

A Fed márciusban 25 bázisponttal emelte az irányadó rátát, a piac számára a fő kérdés az, hogy további két vagy három emelés lesz-e év végéig. A piac júniusra már teljesen beárazott egy újabb, 25 bázispontos emelést. A kamatemelési várakozások fűtik az államkötvénypiacot:

a tízéves hozam áprilisban és májusban is átlépte a 3 százalékos lélektani határt, erre négy éve nem volt példa. A hozamemelkedés jelentős piaci turbulenciát okozott a tengerentúli és az európai kötvény- és devizapiacon is, de erősítette a dollárt is. A zöldhasú három hét alatt bő 4 százalékot erősödött az euróhoz képest.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.