Kézzelfogható eredmény nélkül fejezte be kétnapos pekingi tárgyalásait a Steven Mnuchin pénzügyminiszter, Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója és Wilbur Ross kereskedelmi miniszter vezette delegáció. Mindössze abban állapodtak meg, hogy folytatják a párbeszédet a kereskedelmi háború elkerülése érdekében, az újabb forduló helyét és időpontját azonban nem közölték.
A delegáció nyolc témakörben fogalmazta meg Washington elvárásait a kínai elnök gazdasági főtanácsadója, Liu Ho vezette küldöttséggel folytatott megbeszéléseken. A követelések széles témakört érintenek a külkereskedelmi mérleg kiegyenlítésétől a vámkorlátozásokon keresztül az intézkedések végrehajtásáig – értesült a Bloomberg. Az Egyesült Államok elvárja a többi közt, hogy 2020-ra a kétoldalú külkereskedelem hiánya legalább 200 milliárd dollárral csökkenjen a 2018-as szintről – ez a duplája annak, amit Donald Trump elnök korábban követelt. (Az amerikai hiány 375 milliárd dollár volt 2017-ben.) Ezt egyebek mellett azzal érnék el, hogy Peking elkötelezi magát: 100-100 milliárd dollárral megnöveli az amerikai importot a 2018. június 1-jével kezdődő két évben, és a többletnek az első 12 hónapban legalább 75, a másodikban 50 százalékát árucikkek teszik ki. „Azt hiszem, az Egyesült Államok lehetetlent kér – mondta ezzel kapcsolatban a Reutersnek Tommy Xie, a szingapúri OCBC Bank közgazdásza. – Meglehetősen valóságtól elrugaszkodott 2020-ig 200 milliárd dollárral csökkenteni a hiányt, de az is elképzelhető, hogy a tárgyalási stratégia része, hogy ilyen magasról kezdenek” – vélekedett.
Washington ragaszkodik a kölcsönösséghez a vámtarifákat illetően is, amelyek között például az autóiparban tízszeres a különbség: a kínaiak 25, az amerikaiak 2,5 százalékos vámokkal terhelik a behozatalt. Egyes sajtóforrások szerint Mnuchin azt kérte, hogy a kínaiak az amerikai szintre csökkentsék a tarifákat.
A követelések között az is szerepel, hogy Kína azonnali hatállyal megszünteti a kormányzati támogatást és azokat a szubvenciókat, amelyek elősegítik a túltermelést, visszavonja a technológiai transzfert kikényszerítő rendelkezéseket, valamint az állam által szponzorált kiberkémkedést és -lopást, megerősíti a szellemi tulajdon védelmét.
A befektetéseket illetően Washington elvárja Kínától, hogy ellenkezés nélkül tudomásul vegye a kényes vagy nemzetbiztonsági szempontból kritikus szektorokban való korlátozásokat, miközben a saját piacán „tisztességes, hatékony és diszkriminációmentes” hozzáférést biztosít a külföldi tőkének.
Kína a tárgyalásokon állítólag felajánlotta, hogy növeli az amerikai importot, és bizonyos árucikkek – például az autók – esetében csökkenti a vámokat, de a befektetésekben egyenlő feltételeket vár el, ahogyan a szellemi tulajdon megsértésének büntetéseként beígért 25 százalékos pótvámokról való lemondást is.
A kínai állami hírügynökség szerint „konstruktívak, őszinték és hatékonyak voltak a tárgyalások, bár viszonylag nagy maradt a két fél között a véleménykülönbség”. Optimistán értékelte a párbeszédet az állami sajtó is, a kommunista párt lapja azt húzta alá, hogy „szilárd alapot teremtettek a további tárgyalásoknak a kereskedelmi és gazdasági együttműködést illetően”. A pótvámmal való kölcsönös fenyegetés az utóbbi hetekben számos zavart okozott a tőzsdéken világszerte, az amerikai piacot azonban pénteken nem az mozgatta, hogy a kétnapos tárgyalások nem hoztak kézzelfogható eredményt, hanem a munkaerőpiaci adatok. A magánszektorban foglalkoztatottak száma ugyan a vártnál kevésbé növekedett, a munkanélküliség azonban a fél éve stabil 4,1 százalékról 3,9 százalékra csökkent, ami enyhítette a gyors alapkamat-emeléssel kapcsolatos aggodalmakat. A sanghaji tőzsde azonban 0,5, a hongkongi 1 százalékos veszteséggel zárt.
Gyorsult a szolgáltatóipar növekedése
Felgyorsult áprilisban a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme, a szektor beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 52,9 pontra erősödött a márciusi 52,3 pontról – közölte a Caixin gazdaságkutató intézet pénteken. A feldolgozóipar és a szolgáltatások együttes teljesítményét követő átfogó BMI 52,3 pontra emelkedett a négy hónapos mélypontnak számító márciusi 51,8 pontról. Szakértők a mutató erőteljesebb javulására, 53,4 pontra számítottak. | VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.