Munkadömping lesz a járműjavítónál
Több mint 6,5 milliárd forint árbevételt hoz a Dunakeszi Járműjavító Kft.-nek (DJJ), hogy részt vehet a MÁV-Start által a svájci Stadler Bussnangtól eddig rendelt, 19 emeletes villamos motorvonat gyártásában – válaszolt a Világgazdaság kérdésére Szepessy Tamás, a társaság ügyvezető igazgatója. Az első 11 jármű végösszeszerelése most indul, ezen belül háromé a Stadler minszki gyárában – ott tanulnak be a DJJ dolgozói is –, további nyolc pedig már Dunakeszin. Dunakeszin kerül sor a vonatok üzembe helyezésére is. Hasonló konstrukcióban gyártják majd a MÁV-Startnak azt a nyolc további KISS vonatot, amelyekről a napokban született egyezség. Ennek alapján a megbízó a Stadlerrel már ki is bővítette a korábbi megállapodását, ám a DJJ-vel még nem, holott Szepessy Tamás szerint mielőbb szükség lenne rá, már csak a munka folyamatosságának biztosítása miatt is.
A DJJ feladatainak zömét a vasúti kocsik fővizsgára való felkészítése és fővizsgáztatása adja. E megbízások a MÁV-Starttól származnak, az aktuális, 2020 végéig szóló szerződés értéke 19,8 milliárd forint. A járműjavítónál zajlik a főváros által rendelt CAF villamosok végszerelése is. Ezenkívül kisebb javításokat is végeznek a DJJ-nél.
Elvileg a járműjavító tarsolyában van egy olyan munka is, amely egy hatalmas egyiptomi vonatvásárlási tenderhez kapcsolódik. A kiírást több hónappal ezelőtti hírek szerint a Transzmasholding nyerte meg, amely a DJJ-t is bevonná alvállalkozóként. Az orosz társaság képviselői az ősszel fel is mérték Dunakeszin a terepet, több azonban nem történt. „Nincs tudomásom az egyiptomi tender tartalmáról. A Transzmasholdinggal a gyártásról, illetve a gyártásmegoszlásról még nem született megállapodás” – közölte Szepessy Tamás.
A járműjavítónak 2018-ban 6,8, 2019-ben csaknem tízmilliárd forint árbevétele keletkezik a cégvezetés várakozása szerint. A 98 milliósra tervezett 2018-as profit azonban valamennyivel csökken a DJJ és a Bombardier elszámolási vitája miatt. A két társaság közösen vállalt el egy bécsi és egy innsbrucki villamosgyártási megbízást, de az igazgató elmondása szerint a Bombardier a beszállítandó anyagokkal rendre késett, rossz szerszámokat adott, és a számlákat is csak nagyobb késéssel fizette ki, amiért a DJJ-t okolta. Végül – a DJJ szerint hibás hivatkozással – fel is bontotta a szerződést.
Kinek a Facebook, kinek az óriásplakát
Kifejezetten a KISS vonatok gyártása miatt nem kellett új dolgozókat felvennie a mintegy 550 fős járműjavítónak, de a toborzás folyamatos. „A felvételek – többek között a jó hírünk miatt – aránylag könnyen történnek, de – mutatott rá Szepessy Tamás – ez azt jelenti, hogy tíz érdeklődőből jellemzően kettő felel meg, és marad is meg a cégnél.” A társaság mára profi munkaerővadásszá vált: a fiatalokat a Facebookon meghirdetett, rövid, direkt hirdetésekkel csábítja, a helyieket, többnyire idősebbeket az óriásplakátokkal éri el hatékonyan.


