Júliustól jön a családpolitikai csomag
A hétpontos családpolitikai csomag többsége július 1-jén lép hatályba, a programra a jövő évi büdzsében 150 milliárd forint, az ideiben pedig ennek a fele áll rendelkezésre – válaszolta a Világgazdaság kérdésére Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. A négygyermekes anyák személyi jövedelemadóra vonatkozó kedvezményét várhatóan 2020-ban vezetik be. Hozzátette: ilyen kedvezményt még sehol a világon nem léptettek életbe.
A fiatal házasok gyermekvállalási támogatását júliustól lehet igényelni. A maximum tízmillió forint összegű, szabad felhasználású, kamatmentes hitel egyik feltétele, hogy az édesanya életkora 18–40 év között legyen. A hitel törlesztését az első gyermek megszületésekor három évre felfüggesztik. Második gyermek születése esetén további három évre mentességet kapnak a hiteltörlesztés alól, valamint elengedik a fennálló hiteltartozás 30 százalékát is. Ha pedig megérkezik a harmadik gyermek, akkor a teljes fennmaradó tőkerészt elengedik, ezért innentől egy fillért sem kell visszafizetniük a fiataloknak – tette hozzá. A programot idén júliustól három évig tartják nyitva. Novák Katalin hozzátette: a tízmillió forintos hitel törlesztőrészlete húsz év futamidővel számolva havonta 50 ezer forint körül alakul majd.
A használt lakásokra is felvehető családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) Novák Katalin szerint nem fogja tovább emelni a hazai ingatlanárakat. Bejelentette: újdonság, hogy a használt lakások esetén megszűnik a 35 millió forintos maximális értékhatár. A támogatásoknak köszönhetően a kétgyerekesek akár 22 millió forintot, egy nagycsalád pedig akár 35 millió forint támogatást is kaphat. Kérdésre válaszolva Novák Katalin elmondta: 2018-ban 95 ezren vették igénybe a CSOK-ot, ez a szülőképes korúak 4 százaléka. A statisztikai adatok szerint a CSOK-osok 30 százalékánál vállaltak újabb gyereket a családok, a kormány ennek a trendnek a folytatására számít. A kockázat abban rejlik, hogy demográfiai kalkulációk szerint Magyarországon a szülőképes korú hölgyek száma 2030-ig 20 százalékkal csökkenni fog.
A jelzáloghitelek átvállalása során már a második gyermek születésekor egymillió forintot, a harmadik gyermeknél pedig négymillió forintot, minden további gyerek születésekor újabb egy-egy millió forintot vállalnak át, ez a CSOK-os hitelekre is érvényes – tette hozzá Novák Katalin. A nagyszülői gyedet csak aktív, tehát dolgozó nagyszülők vehetik igénybe, és számukra a gyed extra nem választható. A gyermekvállaláshoz a mostanihoz képest húszezerrel több bölcsődei férőhelyre van szükség – mondta Novák Katalin, aki szerint 2020-ig 60, 2222-ig 70 ezerre emelik a bölcsődei férőhelyek számát. A nagycsaládosok 2,5 milliós autóvásárlási kedvezménye az autó árának maximum 50 százaléka lehet – a támogatást közvetlenül a Magyar Államkincstár fogja utalni az autókereskedésnek.


