Átírják a négy paksi blokk üzemeltetési engedélyét
Módosítani kell a Paksi Atomerőmű négy blokkjának üzemeltetési engedélyét, mert az eredeti engedélyekben foglaltaktól eltérő módon: 12 helyett 15 havonkénti fűtőelemcserével működnek. A C 15 projekt nevű átállás 2015-ben indult az Országos Atomenergia Hivatal által kiadott átalakítási engedéllyel, az üzemeltetési engedély módosítására vonatkozó kérelmet pedig tavaly nyáron adta be az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Ebben a blokkok már említett új műszaki megoldással történő üzemeltetésének engedélyezését 2032., 2034., 2036. és 2037. december 31-ig kérte. A hivatal a kérelem elbírálásakor alapvetően azt vizsgálja, hogy a C 15-ös projekt hogyan érinti az atomerőmű biztonságos működését, ideértve a kiégett újfajta fűtőelemek elhelyezését is.
Megállapításairól (a jogszabályoknak megfelelően) a napokban közmeghallgatást tartott, de érdeklődő nem érkezett. Pedig a változás nagy horderejű: hosszabb üzemanyagciklus mellett az adott blokk több ideig többet is termelhet, azaz nő a fajlagos kihasználtsága. Mindezek azonban sok ponton befolyásolják a működését, a karbantartását, az irányítását, és kihatásuk lehet a biztonságra is. A hazai C 15-ös projekt nem egyedülálló (Amerikában és Franciaországban is van rá példa, egyebek mellett nagyobb dúsítású üzemanyagra van hozzá szükség), viszont a paksihoz hasonló VVER 440-es blokkok esetében egyedülálló a magyarországi innováció. Mintegy 400 szakember két és fél éven át dolgozott rajta, a 30 ezer oldalnyi 1200 dokumentumban 28 eljárást kellett kidolgozni, illetve módosítani – áll az atomerőmű-társaság közmeghallgatásra összeállított prezentációjában. Tavaly az atomerőmű adta az ország villamosenergia-termelésének az 50,6, felhasználásának pedig a 34,6 százalékát.
A társaság – amely évente több mint félmilliárd forintot költ kutatásra és fejlesztésre – már túl van hat hasonló, nagy innováción. Ezek során növelték az atomerőmű biztonságát, felújították a védelmi rendszereit, megvizsgálták a földrengés-veszélyeztetettségét, és megerősítették az épületeit, korszerűsítették a reaktorvédelmi rendszerét, fejlesztették a tűzvédelmi rendszerét, 500 megawattosra növelték a blokkjainak addig 440 megawattos teljesítményét, és húsz évvel az üzemidejüket is meghosszabbították. Jelenleg a C 15 projekt mellett üzem közbeni karbantartások is folynak. A jövő feladatai közé tartozik a blokkok teljesítményének 8,2 megawattos növelése a turbinák fejlesztésén keresztül, és sor kerül az üzemanyag geometriájának módosítására is.


