Eddig negyvenmillió forint a légitársaságok ez évi bírsága
A fogyasztóvédelmi hatóság – az utasok védelmében – kiemelt figyelmet fordít a légitársaságokra. Eddig 84 eljárást indított a már lezárt ügyekben, és közel 40 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kirótt a légicégekre – válaszolta Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára egy írásban feltett kérdésre a parlament honlapján. A hatósági ellenőrzések és további 157 fogyasztói kérelem alapján indított eljárás elsődleges oka a járatok késése és törlése volt, de előfordult panaszkezeléssel és visszautasított beszállással kapcsolatos probléma is – tette hozzá az államtitkár. A légitársaságok egyébként a döntések ellen többször fellebbeztek, vagy bírósághoz fordultak, s az eljárások nagy része még nem zárult le. Nem lehet általánosítani, de úgy tűnik, a fapados légitársaságok kerültek többször terítékre a járatkésések vagy az utasok nem megfelelő tájékoztatása miatt. Július végén állapodott meg a Gazdasági Versenyhivatal és a Wizz Air arról, hogy a légicég negyedmilliárd forint kompenzációt fizet az utasainak a Wizz Flex szolgálatatásai miatt. A kompenzációt 2010-ig visszamenőleg fizeti ki a diszkont-légitársaság, csaknem 120-220 ezer ember részesülhet jóváírásban, az összeget utasonként 8,3 euróban határozták meg. Májusban a Wizz Air Hungary Zrt. kapott fogyasztóvédelmi büntetést, akkor 20 millió forintra rúgott a bírság összege. A Ryanairt pedig arra kötelezték – szintén májusban –, hogy ezentúl minden olyan esetben fizessen 250 eurós kártalanítást az utasainak, amikor a járatai törlését, késését vagy a beszállás visszautasítását nem rendkívüli körülmény okozza. Cseresznyés Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy az utasok az ITM-ben működő magyar Európai Fogyasztói Központhoz (EFK) is fordulhatnak panaszaikkal, mivel az EFK nemcsak a járatkésés, járattörlés vagy visszautasított beszállás miatt, hanem bármilyen más panasszal, például poggyász- és foglalási gondokkal, valamint a fapados légitársaságok pluszszolgáltatásait érintő problémákkal is foglalkozik. Az EKF – külföldi társközpontok bevonásával – sikeresen rendezte az utasok panaszainak többségét, 2018-ban 28 millió forint, 2019-ben pedig eddig már 32 millió forint értékben segítette a hazai és uniós utasok kártalanítási és egyéb vagyoni igényeinek érvényesítését. A fogyasztóvédelem honlapján felhívják a légi úton közlekedők figyelmét, hogy ha egy járatot töröltek, vagy jelentős késéssel indul, akkor a kártalanítás összege távolságtól függően 250, 400 vagy 600 euró lehet.