BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jóval 1100 forint fölött a fizikai órabér

Az idei második negyedévben 1165 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami több mint 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – áll a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder Recruitment Kft. több mint 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből. A cég és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint az ország szinte minden régiójában jóval 1100 forint feletti átlagos órabérrel számolhatnak a szakmunkások, a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon elérheti vagy akár meg is haladhatja az 1300-1400 forintot az átlag.

Már az alacsonyabban fizetett betanított munkát végzők körében is csupán a nyugat- és a dél-dunántúli, valamint az észak-alföldi régiókban fordul elő 1000 forint alatti órabér.

A közlemény szerint a következő időszakok béremelési üteme elsősorban azon múlik, hogy mennyire súlyosbodik a munkaerőhiány, illetve hogy a vállalatok milyen hatékonyságnövelő lépésekkel tudják ellensúlyozni ennek negatív következményeit. A felsőbb kategóriákban is gyorsult a béremelkedés: a BDO Magyarország 5,1 százalékos éves bérnövekedést tapasztalt, míg tavaly ilyenkor 4,7 százalékos emelés történt ebben a szegmensben, és a bérek emelkedése várhatóan folytatódik. Ezt egyrészt az infláció korábbinál magasabb üteme kényszerítheti ki a munkaadókból, másrészt a munkaerő megtartásának szándéka.

A második negyedévben

16

százalékos volt

az emelkedés

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.