BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmas raktárat avatott a Bridgestone Tatabányán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Növelte gyártó- és raktárkapacitá­sát is a tatabányai Bridgestone, amely mostantól 600 ezer gumiabroncs tárolására, a jövő évtől pedig évi 7,2 millió gyártására lesz képes.

Elkészült a japán tulajdonú Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. 9,2 milliárd forintos beruházása, amelyhez az erről kiadott MTI-tudósítás szerint 826 millió forint állami támogatást használtak fel, és amellyel száz új munkahelyet hoztak létre. A pénzből a társaság növelte gyártókapacitását – 2020-tól évi 7,2 millió abroncsot tud majd előállítani –, fejlesztette mesterségesintelligencia-alapú abroncsgyártó gépeit, és épített egy 10 ezer négyzetméteres, 180 ezer abroncs tárolására alkalmas új raktárat is – ismertette az átadáson Topolcsik Melinda, a kft. ügyvezető igazgatója. Az új raktárépületnek köszönhetően egy időben 600 ezer abroncsot képes tárolni a cég.

A társaság a termékei 40 százalékát már a közeljövőben első beszállítóként, közvetlenül az autógyáraknak kívánja eladni, 2023-ra pedig teljesen okosgyárrá alakítaná az üzemet. A Bridgestone eddig csaknem 130 milliárd forintot fordított a tatabányai gyárának építésére, gépparkjának kialakítására és fejlesztésére, ezzel a létesítmény az egyik legmodernebb euró­-

pai Bridgestone-egységgé vált. Az üzemben prémiumkategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó-, SUV- és kisteherautó-abroncsok készülnek több

mint 230-féle méretben. A kft.-nek 750, döntő részben magyar kis- és középvállalat a beszállítója, ezektől tavaly 4,6 milliárd forint értékben vásárolt árut és szolgáltatást. 2016-os árbevétele 36 milliárd, a 2017-es 53,1 milliárd, a 2018-as pedig 66,5 milliárd forint volt. A rendezvényen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy értékelt, hogy a beruházással a társaság a magyar gazdaság gerincét adó autóiparnak teremtett további beszállítói kapacitást. A miniszter szerint Japán Magyarország legjelentősebb ázsiai beruházója, az országban ugyanis 160 japán vállalat 35 ezer dolgozót foglalkoztat. 2018-ban a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2 milliárd dollár volt.

Schmidt Csaba polgármester rámutatott, hogy a mostani a Bridge­stone harmadik nagy beruházása a Tatabánya-Környe ipari parkban, amelyben a rendelkezésére álló hatvan hektár további bővítésre nyújt lehetőséget.

Az anyacég világvezető

A belgiumi központú Bridgestone Europe a világ legnagyobb gumiabroncs- és gumitermékgyártó vállalata, a tokiói központú Bridgestone Corporation leányvállalata. A cég a régió 38 országában több mint 18 300 embert foglalkoztat, 15 gumiabroncs- és gumitermékgyárat, egy kiemelt kutatás-fejlesztési központot és egy tesztközpontot működtet. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.