Jól fogy a selyemútkötvény
Június végéig már több mint 140 milliárd dollárt hitelezett a Bank of China (BOC) a kínai új selyemút építésére, ezen keresztül bő 600 olyan nagy projekthez adott pénzt, amelyek az Egy út, egy övezet kezdeményezés (angol nyelvű elnevezéséből BRI) során indultak – idézi az állami bank bejelentését a Russia Today. A bank az elmúlt években folyamatosan fektetett be azokba a gazdaságokba, amelyek a BRI-t alkotó két fő projekt, az Új Selyemút gazdasági övezet és a 21. századi tengeri selyemút mentén fekszenek. Ez idő alatt 24, a kezdeményezéssel kapcsolatban álló országban, illetve térségben alapított intézményeket. A BOC – amely az eszközértéke alapján Kína negyedik legnagyobb kereskedelmi hitelező bankja – 2015 óta ötször adott ki hét országban BRI-kötvényt, összesen 14,6 milliárd dollár értékben. Közlése szerint a BRI-kötvények iránti befektetői érdeklődés erőteljesen nőtt az elmúlt években, különösen Európában.
A BRI indítását hat éve jelentette be Hszi Csin-ping kínai elnök. Azóta Peking 173 megállapodást kötött az alapvetően a kínai áru nyugatra történő szállítására létrejövő beruházásokról és együttműködésekről, 125 országban, beleértve a fejlődő országokat és 29 nemzetközi szervezetet is. Ez év első felében elérte a 4,24 ezermilliárd jüant (591 milliárd dollárt) Kína kereskedelmi forgalma azokkal az országokkal, amelyek csatlakoztak az Ázsia, valamint Európa,
Afrika és Latin-Amerika közötti kapcsolatokat és együttműködéseket erősítő kezdeményezéshez. Szakértők szerint ennek köszönhetően a világkereskedelem jelentősen élénkül majd, az ehhez kapcsolódó költségek pedig a felükre csökkennek az érintett országok között. Az orosz lap egy korábbi cikke szerint az év első hat hónapjának 4,24 ezermilliárd jüanos – de más váltási árfolyammal számolt – árucsere-forgalma nagyobb, 617,5 milliárd dolláros volt. Ez a vámhatóságok adatai szerint éves összevetésben 9,7 százalékos bővülést takar – a növekedés üteme meghaladja Kína teljes kereskedelmének erősödését, amely stabilan 3,9 százalék maradt. Az ország export-importja Oroszországgal 11,5, Szaúd-Arábiával 34, Egyiptommal 11 százalékkal nőtt.


