BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kifüstöli Amerika az ízesített e-cigarettát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Egyesült Államok több tagállama is drasztikus szabályokat hozott az e-cigaretta kapcsán, mivel a fiatalok körében járványszerűen terjed az eszköz használata.

Kalifornia összesen húszmillió dollárt fordít az elektromos cigaretta veszélyeinek ismertetésére – erről írt alá rendeletet Gavin Newsom, az Egyesült Államok legnépesebb tagállamának kormányzója. Az új szabályozás célja, hogy minél szélesebb körben és minél alaposabban felvilágosítsák a kaliforniai fiatalokat a dohány- és cannabistartalmú elektromos cigaretták használatának veszélyeire. A demokrata párti politikus a fiatalok járványának nevezte a súlyos megbetegedéseket okozó elektromos cigaretta használatának rohamos terjedését, ezért a rendeletben azt is rögzítette, hogy e termék vásárlása előtt az eladóknak kötelezően ellenőrizniük kell a vásárlók életkorát. Gavin Newsom egyúttal elrendelte azt is, hogy a tagállam különböző hivatalai dolgozzanak ki terveket az elektromos cigarettához szükséges illegális és hamisított termékek kivonására a forgalomból. A kormányzó emellett arra kérte a helyi törvényhozókat, hogy mielőbb fogadjanak el az ízesített e-cigaretták betiltását előíró törvényt, mi­után Kaliforniában azonnali cselekvésre van szükség ezen a területen. A kaliforniai kormányzó nincs egyedül az e-cigarettákra vonatkozó szigorítási törekvéseivel. A bejelentését megelőző napon a keleti parti New York állam szintén demokrata párti kormányzója, Andrew Cuomo számolt be arról, hogy az általa vezetett állam egészségügyi hatóságai még a héten betiltják az aromatizált (ízesített) elektromos cigaretták forgalmazását. Ezenfelül Lori Lightfoot, Chicago tavaly ősszel megválasztott polgármestere is hasonló kijelentést tett, amikor hétfőn közölte, hogy az ízesített e-cigaretták betiltására készülnek. Az elektromos dohánytermékek elleni fellépés nem csak az egyes államok kormányzóinak fejéből pattant ki. Donald Trump amerikai elnök a múlt héten a Fehér Házban újságírókkal tartott beszélgetésén ugyanis már bejelentette, hogy az amerikai szövetségi kormányzat az aromatizált elektromos cigaretták betiltására készül. Ő is elsősorban az efféle cigaretták fiatalok körében járványszerűen terjedő használatának veszélyeiről beszélt, és mint mondta: Alex Azar, az egészségügyi tárca irányítója hamarosan szabályozást tesz közzé erről.

Az amerikai vezetés szigora az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet adatai alapján megalapozottnak tűnik, mivel az Egyesült Államokban 2016-ban mintegy tízmilliónyian szívtak elektromos cigarettát. Az eszköz használóinak több mint a fele 35 éven aluli, átlagéletkoruk mindössze 19 év volt. Amerikában az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kaptak az e-cigaretta káros következményei. Az ország 33 tagállamában eddig mintegy 450, a tüdőt és a légzőszerveket súlyosan károsító megbetegedést diagnosztizáltak, a múlt héten ráadásul bejelentették, hogy Idahóban újabb két fiatal hunyt el az elektromos cigaretta használatának következtében, és ezzel a halálos áldozatok száma hatra emelkedett. Több helyen is folynak kutatások az e-cigaretta káros hatásainak magyarázatára, de transzparens eredmény egyelőre nem áll rendelkezésre ezen a területen. A szakemberek úgy vélik, hogy egy még azonosítatlan vegyi anyag okozhatja a megbetegedéseket, de egyelőre nem tudják, hogy ez a készülék valamelyik részében vagy a töltőfolyadékban található-e.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.