BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lemaradásban vannak a kkv-k a munkavállalói élmény fejlesztésében

K. R. | Erős lemaradásban vannak a magyarországi cégek a munkavállalói élmény fejlesztése területén. A Kincentric több mint 23 millió munkavállaló élményét vizsgálta világszerte, Magyarországon 19 iparágból 126 vállalat összesen 300 ezer dolgozójának munkavállalói élményeiről nyilatkoztak a cég- és HR-vezetők – jelentette ki közleményében Uzsák Éva Virág, a Kincentric Magyarország ügyvezető igazgatója, kelet-európai régióvezető.

„A kutatásban részt vevő hazai HR-vezetők 78 százaléka tudja, hogy a munkavállalói élmény fejlesztése pozitívan hat az üzleti eredményre. Mégis csak a megkérdezettek 15 százalékának van stratégiája a munkavállalói élmény javítására” – mutatott rá Bakos Réka, a kutatás szakmai vezetője. Ez a globális eredménynél jóval alacsonyabb tudatosságot mutat, hiszen nemzetközi szinten a vállalatok 25 százaléka rendelkezik munkavállalói élményre irányuló stratégiával. Ugyanakkor a kutatásból kiderül az is, hogy a 15 százalékos átlaggal szemben minden második magyar nagyvállalatnak van ilyen stratégiája. A 89 százalékuk folyamatosan fenntartja a párbeszédet a munkavállalóival, és az átlagnál lényegesen nagyobb mértékben biztosítja a munkavállalói élményt.

A munkavállalói élmény azt mutatja meg, hogyan érzik magukat a kollégák a munkavállalói életciklus különböző állomásain. Ez az élmény akkor kezdődik, amikor egy cég iránt érdeklődő álláskereső először hall a vállalatról, vagy ellátogat a karrieroldalára, és nem ér véget akkor sem, amikor elhagyja a szervezetet.

A digitális forradalom ellenére a cégek sikeréért az ott dolgozók felelnek. A növekedés és a siker kulcsa az lehet, ha a vállalatok elhiszik, hogy munkatársaikon keresztül válhatnak kiemelkedővé. A kollégák megtartásában és motiválásában is fontos, hogy a munkahelyen emlékezetes és meghatározó élmények érjék őket – áll a közleményben.

A hazai válaszadók 73 százaléka szerint a siker szempontjából a munkavállalói elkötelezettség a legfontosabb, második helyen az onboarding, azaz az új belépőknek nyújtott élmény áll. A legtöbb energiát az élményfejlesztés területén a kiemelkedően teljesítők és a kékgallérosok esetében kellene befektetni. A kutatásban részt vevő magyar vállalatok mindössze negyede, a külföldi cégeknek pedig csaknem a fele (44 százaléka) mondta azt, hogy folyamatosan fejleszti az élményt azokban az életciklusszakaszokban, amelyek a vállalat számára a legfontosabbak.

Több mint

300

ezer magyar munkavállaló véleményét tükrözi a kutatás

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.