A mai fiatalok tudatosabban kezdenék felnőtt életüket – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív kutatásából. A Z generáció – az 1996 és 2010 között születettek – 84 százaléka gondolja úgy, hogy nem kap elég pénzügyi ismeretet. A megkérdezett fiatalok több mint 70 százaléka szerint a kulcsszerepet a szülők és az iskola töltik be a pénzügyi ismeretterjesztésben, de 35 százalék említette az állam felelősségét is. A fiatalok 45 százaléka úgy véli, hogy a középiskolás kor lenne a legideálisabb arra, hogy elkezdje a tudását megalapozni az öngondoskodásról, 38 százalékuk azonban még fiatalabb, már általános iskolás korban is hasznosnak érezné ezt. Kevesebb mint 10 százalékuk megelégedne azzal, ha először az egyetemi évek alatt találkozna pénzügyi alapismeretekkel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.