Megvan a pénz a Budapest–Belgrád vasútra
Magyarországi kivitelezéssel alapozza meg európai vasútépítési pozícióját a kínai állami vasúttársaság, mégpedig a Budapest–Belgrád-összeköttetés fejlesztésére létrejött magyar–kínai konzorcium tagjaként. A beruházás startpisztolya pénteken dördült el, amikor Varga Mihály pénzügyminiszter aláírta a kínai Eximbankkal a projekt finanszírozásáról szóló megállapodást. Eszerint a magyar állam a költségek 85 százalékát hitelből, a többi részét saját forrásból teremti elő. Varga Mihály a megállapodás pénzügyi feltételeit kedvezményesnek nevezte a piacon ma elérhető államadósság-finanszírozási lehetőségekkel összevetve is. Mint hangsúlyozta, a hitel fix kamatozású, a szerződés pedig lehetővé teszi az előtörlesztést.
A vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződés tavaly tavasszal született meg a magyar–kínai CRE konzorciummal. A szerbiai szakaszon már folyik a munka, várhatóan 2022 végére végeznek vele, 2025-re pedig a teljes beruházásnak el kell készülnie a pénzügyminiszter közlése szerint.
A Világgazdaság úgy tudja, ez a kínaiakon nem fog múlni. A kínai állami vasúttársaság ugyanis már hónapokkal ezelőtt készen állt az építkezés rá jutó részének megkezdésére a szükséges vasútépítő gépekkel, engedélyeztetendő biztosítóberendezésekkel, előkészített építőanyag-beszerzésekkel, és persze mérnökök hadával felszerelkezve. A beruházás a tavaly júniusi bejelentés szerint összesen 2,078 milliárd dollárba, azaz csaknem 590 milliárd forintba kerül. Varga Mihály akkor még a projekt 2023-as, tervezett zárásáról beszélt. A korszerűsítés révén nyolcról három és fél óra alá csökkenthető a Budapest és Belgrád közötti menetidő, jelentősen gyorsul a Balkánra tartó, illetve onnan érkező forgalom. A meglévő és a teljesen új második vágányt 160 kilométer per órás engedélyezési sebességre és emelt tengelyterhelésre építik ki, a felsővezeték-hálózatot és a vasúti műtárgyakat, a vonal környezetének infrastruktúráját pedig megújítják.
Felújítják Celldömölkön a FLIRT motorvonatflotta elsőként érkezett szerelvényeit
A MÁV-Start Zrt. megbízásából a Stadler-konzorcium Celldömölkön felújítja a svájci Stadler által 10–14 éve szállított, hatvan piros színű FLIRT villamos motorvonatot. A járművek kék-fehér színben 2022-ig állnak forgalomba, közülük az első már a nyár elején. A konzorciumot a Stadler Trains Magyarország Kft., a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. és a G-SIS Integrations Informatikai Zrt. alkotja. Az elővárosi motorvonatflotta egységesítését az állam 4,9 milliárd forint európai uniós forrással támogatja.


