Új informatikai cég a BÉT parkettjén
Új informatikai cég a BÉT parkettjén
A tervek szerint májusban kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacán a Gloster papírjaival. A társaság azután kerülhet a Standard kategória előszobájának tekintett piacra, hogy április 20-án a BÉT regisztrálta a cég részvényeit, korábban pedig elfogadták az információs dokumentumát. A 2002-ben alakult, növekedési fázisban lévő IT-vállalat nemrég túljegyzéssel zárta egymilliárd forint összegű zárt körű részvénykibocsátását papíronként kétezer forintos áron.
A Richter lépett az oltóanyagért
A Richter és a Helm BioLogics kibővíti DNS-gyártási megállapodását az Inovióval, ezzel lehetővé válhat az utóbbi új koronavírus elleni, DNS-alapú oltóanyagának nagy volumenű gyártása. A gyógyszergyártó hivatalos közlése szerint a pennsylvaniai központú cég Ino-4800 elnevezésű ellenszerének vizsgálatai jelenleg is tartanak az Egyesült Államokban, sőt, a nyáron már az oltóanyag hatásosságát mérő klinikai szakaszig is eljuthat a DNS-alapú gyógyszer.
Ismét egy lemondás a Waberer’snél
Robert Knorr – a Waberer’s többségi részvényese, a Mid Europa Partners holdingcégének képviselője – április végén jelentette be, hogy távozik igazgatósági posztjáról. A többségi részvényes képviselete továbbra is folyamatos Alain Beyens igazgatósági tagságával. Március végén Robert Ziegler állt fel a vezérigazgatói székből, posztját Erdélyi Barna vette át. A Waberer's papírjainak ára 4 százalékkal drágult a múlt héten.


