BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejött az RCH-nak a gabonafuvarozás

Ötven százalékkal több gabonát szállított Olaszországba az év első öt hónapjában a Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH), mint az előző év azonos időszakában – áll a társaság közleményében. A növekedés minden európai célországot figyelembe véve is meghaladta a 35 százalékot, együtt pedig megközelítette a 600 ezer tonnát. A bővülésben szerepet játszott, hogy a koronavírus-járvány miatti különleges helyzetben nehezebbé, bizonyos olaszországi célállomások esetében pedig lehetetlenné vált a közúti fuvarozás, ezért forgalmak terelődtek át a vasútra.

A társaság tavaly mintegy 850 ezer tonna szemes terményt fuvarozott Nyugat- és Dél-Európába. A megrendelők eddigi jelzései alapján az idei volumen túllépheti az egymillió tonnát, elsősorban Olaszországba, Németországba, Hollandiá­ba és Görögországba. Emellett az év második felében hetente akár 25, egyenként átlagosan 25 kocsiból álló exportszerelvényt indítanak a magyar silókból és rakodóhelyekről.

Az RCH már várja a hamarosan kezdődő aratás utáni újabb igényeket. Mint írja, az összes hazai gabona- és olajosmag-exportból 12 százalékkal részesedik, ami azért is kiemelkedő, mert a teljes kivitel mindössze 20 százaléka történik vasúton. A javuló teljesítmény másik összetevője a hatékonyságnövelés volt. A gabonavonatok nagyobb részét a társaság flottájához érkezett, nagy teljesítményű Vectron mozdonyok továbbítják, amelyek akár 2200 tonna terhelésű szerelvényeket is célba juttatnak, ezért alacsonyabbak lehetnek a fajlagos fuvardíjak. A költséghatékonyságot a kocsiforduló-idők csökkentésével is javította a társaság, a speditőröktől beszerzett információk alapján részletes heti tervek készülnek a rakodások időpontjáról, valamint az üres és a rakott kocsik várható érkezéséről.

A kaposvári Cargill Takarmány Zrt. a rakodás meggyorsítása érdekében növelte silókapacitását. A dél-dunántúli régió és Olaszország közötti zökkenőmentes közlekedés elősegítése érdekében a társaság gyorsította a határátmenetet: az RCC-Croatia mozdonyvezetői mozdonycsere nélkül továbbítják a vonatokat. Az RCH dedikált határállomási koordinátor feladatkört alakított ki a szerelvények áthaladásának megkönnyítésére, az ezzel kapcsolatos informatikai és irányítási támogatást külön szakértő nyújtja Pécsről.

A Vectronok

2200

tonna terhelésű szerelvénnyel is

megbirkóznak

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.