BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feloldhatják az uniós támogatási korlátot

VG | A héten létrejöhet a megállapodás az Európai Bizottsággal az állami beruházásösztönzés uniós korlátozásának feloldásáról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki bejelentése szerint. A miniszter előzőleg telefonon egyeztetett Margrethe Vestager digitális ügyekért és versenyjogért felelős európai uniós biztossal. Ha jogi akadály nem merül fel, a magyar kormány a megállapodás értelmében 800 ezer eurónál nagyobb támogatással is ösztönözheti a belföldi befektetéseket. A miniszter erről a versenyképesség-növelő program szerződésátadó rendezvényén beszélt – közölte tudósításában az MTI.

A Kometa 99 Zrt. csaknem 576,5 millió forintos beruházása több mint 282,4 millió forintos állami támogatással egészül ki, a pénz felhasználásával a kaposvári húsüzem a negye-dével növeli a termelését. A CE Glass Üveg- és Gépipari Kft. a szatymazi gyártókapacitását bővíti, és új dolgozók felvételére is készül azzal az 575,4 millió forintos fejlesztéssel, amelyhez mintegy 282,4 millió forint költségvetési támogatás járul. Építészeti üvegtermékek gyártása mellett járműipari megrendeléseket teljesítenek, jelentős részben külföldre. A technológiafejlesztő beruházás megtöbbszörözheti a szatymazi üzem gyártási kapacitását. A Nidec GPM Hungary Kft. több mint 574,5 millió forintos beruházása csaknem 287,3 millió forint állami hozzájárulásra számíthat. Az autóipari beszállító új gyártósorok telepítésére készül, és fejlesztési központ létrehozását is mérlegeli.

Várhatóan 800 ezer eurósnál nagyobb támogatást is kaphatnak egyes hazai befeketések

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.