BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az őszre is áthúzódhat a csiphiány

C. D. | A Renesas Electronics vezérigazgatója szerint további több hónapig is eltarthat, mire egyensúlyi állapotba kerül a világ csippiaca. Hidetosi Sibata a Bloombergnek úgy fogalmazott, hogy jelen állás szerint az első fél évben nem változik a helyzet, és könnyen lehet, hogy még a második fél évben is a kínálat szűkössége határozza meg a mikrocsipek globális piacát. Nem csak a járműipart kiszolgáló csipgyártók küzdenek a csipjeik iránt jelentkező túlkereslettel, a feszítő gond az okostelefonok pia­cára is átterjedt, erre panaszkodott az ezekre specializálódott Qualcomm vezetése. A telefongyártók azért is növelik aktivitásukat, hogy magukhoz csábíthassák az amerikai szankciók miatt meggyengült kínai Huawei potenciális ügyfeleit.

A 2021 elején fellépett csiphiány hátterében az áll, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk tetőzésekor, a kereslet drasztikus csökkenését tapasztalva, a legtöbb autógyártó óvatosságból lényegesen kevesebb félvezetőt rendelt, így a csipgyártók a szórakoztatóelektronikai ipar kiszolgálására állították át szabad kapacitásaikat. Az év vége felé azonban hirtelen ismét megugrottak az autógyártók csipmegrendelései. A járműipar 2021-ben a Bloomberg jelentése szerint akár 60 milliárd dollárt meghaladó bevételtől eshet el a termelését lassító csiphiány miatt. A félvezetők gyártásában piacvezető Taiwan Semiconductor Manufacturing Company sem bír a megrendelői rohammal, ráadásul Tajvanon az aszály miatti drasztikus vízkorlátozások is veszélyeztetik a termelés folyamatosságát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.