BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hazai és régiós GDP-adatok is jönnek

A Központi Statisztikai Hivatal holnap teszi közzé az első negyedéves előzetes GDP-becslését. A piaci konszenzus jellemzően 3,6–4 százalékos éves alapú mínuszra számít.

Az OTP elemzési osztálya arra számít, hogy visszaesésről szóló hazai GDP-adatot közölnek holnap, de az előrejelzések többségénél szerényebb mértékű, 2,8 százalékos csökkenést valószínűsít – hangsúlyozta Váradi Beáta, az OTP makrogazdasági és piacelemzések szenior szakértője. A magyar adattal együtt több más régiós ország – Románia, Szlovákia, Bulgária – GDP-adatát is közzéteszik, a lengyel GDP-adat pedig a múlt héten jelent meg. Az utóbbi éves alapú növekedése magasabb lett a vártnál.

A bizonytalanság igen nagy, hiszen az első negyedéves GDP-adatok tavaly és idén is a lezárások köze­pette alakultak ki. Az ipar az első negyedévben jól teljesíthetett, éves alapon már növekedésre számítunk – mondta Váradi Beáta. „A kiskereskedelem és az építőipar esetében éves alapon még kismértékű visszaeséssel számolunk, és a szállodaszektor teljesítménye továbbra is gyenge volt. Fokozott bizonytalanság kapcsolódik a járványhelyzettel kapcsolatos lezárások miatt az állami szektor kibocsátásához is” – fűzte hozzá.

Pénteken érkeznek a Markit intézet beszerzésimenedzser-indexei az eurózónából és az Egyesült Államokból. Európában a feldolgozóipar esetében továbbra is az 50 pont feletti, bővülést jelző sávban maradhatnak a mutatók, ám a félvezetőhiány okozta kapacitáskorlát még borsot törhet a gyártók orra alá, és a kibocsátás bővülésének dinamikája némiképp lassulhat. Eközben a szolgáltató szektorban további javulásra számítunk, nagyobb lehet az emelkedés, hiszen Európa-szerte elkezdődött az újranyitás. Ha az Európai Unióban továbbra is ebben az ütemben halad az oltási program, akkor június végére csaknem minden korlátozó intézkedést feloldhatnak, és a szolgáltató szektor újra teljes gőzzel működhet. Ha a most beérkező adat a vártnál jobban alakul, az azt üzeni a befektetőknek, hogy a június végére, július elejére várt gyors kilábalás hamarabb elkezdődhet, ami az euró-dollár összevetésben az előbbi erősödését hozhatja.

Mindeközben az Egyesült Államokban, úgy tűnik, már semmi nem áll a januárban indult kilábalás útjába a szolgáltató szektorban, de az ottani feldolgozóiparban is okozhat még problémát a félvezetőhiány, annak ellenére is, hogy az autóipar hozzáadott értéke lényegesen kisebb, mint Európában.

Összességében arra lehet számítani, hogy májusban folytatódik a gazdaság kilábalása mind Európában, mind a tengerentúlon, de a globálisan továbbra is magas új koronavírusos esetszámok óvatosságra inthetnek a növekedési kilátások tekintetében. Ráadásul egyre erősödik a növekvő inflá­ciós nyomás okozta aggodalom, ami az extrém laza monetáris kondíciók átgon­dolására sarkallhatja a döntés­hozókat. Ha az eddig nyitva álló jegybanki pénzcsapokat el kell zárni, az visszafoghatja a kilábalás ütemét.

Továbbra is töretlen az euró-dollár emelkedő trendje, az emelkedés lendületének csökkenésére, kimerülésére utaló jelek megjelentek a momentumban, így nőhet az esély, hogy korrekciós fázis jön. Ha törik is a trend, akkor is csak 1,1963 környéke lehetne visszatesztelhető. Minél kevesebbet csökken, annál hangsúlyosabb lehet a következő dollárgyengülési hullám – bár még a jelenlegi sem tört meg. Új mélypontnak, az 1,1719-es támasz törésének kisebb a valószínűsége.

Az OTP

2,8

százalékos

GDP-csökkenést vár

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.