BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén is felmérik a méheket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A tavalyi nagy számú méhpusztulásos eset miatt idén emelt mintaszámmal folytatódik a méhkockázati monitoring program az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) együttműködésében – közölte a Nébih honlapján

Az elmúlt években országos szinten 50-100 növényi mintát vizsgált a hatóság, idén 123 mintavételt irányzotak elő. A szakemberek azt ellenőrzik, hogy a növényvédő szerek kijuttatásakor a termelők a méhvédelmi előírásokat betartották-e. Ha a szakemberek szabálytalanságot tárnak fel, eljárást indítanak az előírásokat megszegőkkel szemben – olvasható a Nébih honlapján.

A mintákat a megyei kormányhivatalok növényvédelmi felügyelői veszik le, és a Nébih laboratóriumai vizsgálják – ismertették.

Fotó: Pixabay

A Nébih arra kérte a termelőket, hogy tartsák be az előírásokat, és ne csak a virágzó kultúrnövénynél legyenek tekintettel a méhekre, hanem akkor is, ha a területet a méhek egyéb okból látogatják, például virágzó gyomnövények vannak a területen, levéltetvek, kabócák miatt mézharmat – édesharmat – található a növényeken, vagy

ha a kezelni kívánt tábla a méhek napi gyűjtésének útvonalába esik.

A monitoring program független a méhmérgezés gyanújáról tett bejelentéseket vizsgáló eljárásoktól – hívta fel a figyelmet a hivatal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.