Agrár

Mérséklődött az áremelkedés

Az elmúlt hét év legalacsonyabb ütemű áremelkedését mérte a Takarék csoport a tavalyi első három negyedévben a rendszeresen megjelentetett termőföldárindexében. A forgalom azonban nem csökkent 2017-hez képest.

A 2016–2017-es két számjegyű áremelkedés után tavaly jelentősen mérséklődött az átlagos árváltozás: nominálisan csupán 6,4, reáláron pedig 3,5 százalékos volt a drágulás – áll a Takarék csoport termőföldárindexéről szóló elemzésben. Ez a termőföld-tulajdonszerzés 2014-től hatályos szigorítása óta a legalacsonyabb növekedési szint.

Ám ennél korábbra visszatekintve is az látható, hogy a 2011-ben kezdődő felívelési időszakban rendre ennél nagyobb volt a drágulás a hazai termőföldpiacon.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A termőföldforgalom viszont nem esett vissza tavaly a 2017-eshez képest. Igaz, abban az évben már a normál piaci állapotra állt vissza a forgalom, a 2016-os Földet a gazdáknak program által generált növekedés után. Az átlagostól némileg lemaradva, kevesebb mint 6 százalékkal nőtt a szántók tranzakciós ára.

A tavalyi első három negyedév adatai szerint egy hektár szántóterület átlagosan 1,46 millió forintért cserélt gazdát, míg 2017-ben még körülbelül 1,38 millió forintért. Az előző években ebben a művelési ágban 10 százalék felett volt az áremelkedés az elemzés szerint.

Az árnövekedés csak egyetlen régiót nem érintett: a közép-magyarországi régióban vélhetően azért voltak sokkal alacsonyabbak a hektáronkénti árak a 2017-esnél, mert 2017-ben kiugróan magas volt az átlagár néhány értékes termőterület eladása következtében.

A teljes cikk a szerdai Világgazdaságban olvasható

földárak földpiac termőföld
Kapcsolódó cikkek