Agrár

Még mindig illegális a kerti kutak jelentős hányada

Becslések szerint több mint tízezer illegális öntöző kút működik az országban.

Januártól ismét enyhítették a kutak létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályozást, ám az Agroinform.hu felmérése szerint a nem kevés érzelmi töltetet is hordozó téma kapcsán az engedély nélkül kutat létesítő válaszadók 46 százaléka a jövőben sem tervezi bejelenteni illegális létesítményét az illetékes hatóságnál.

A jellemzően öntözési igények miatt létesített kutak engedélyezését a hazai vízbázis védelme indokolja. Ugyanakkor ezt az összetett és költséges folyamatot az elmúlt évtizedekben sokan elmulasztották:

becslések szerint országszerte több tízezer illegális öntöző kút létesült.

Idén januártól a kisebb, talajvizet kitermelő, öntözésre használt kutakat engedélyeztetni nem, csupán bejelenteni kell a Nemzeti Földügyi Központnál. Amennyiben a már meglévő kút vízjogi engedélyhez kötött, ezt az engedélyt most díjmentesen és bírság nélkül lehet megszerezni egészen 2023 végéig.

Fotó: Getty Images

Az Agroinform.hu által mintegy 2500 válaszadó bevonásával elvégzett felmérésből az derül ki, hogy

a tulajdonukban lévő kutak 64 százaléka 2000 előtt készült.

Ennek is köszönhető, hogy a kutak tulajdonosai sokszor nem rendelkeznek olyan alapvető adatokkal sem, hogy az adott kút milyen anyagból készült, milyen vízkészletet használ, milyen mélyen található. A felmérésben részt vevők 33 százaléka például nincsen tisztában azzal, hogy talaj- vagy rétegvizet használ-e

A beérkező válaszok alapján a kutak vizét 83 százalékban konyhakert-öntözésre és háztáji állattartás során használják fel. Nyolc százaléknyian ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy kútjuk vize ivóvízként is szolgál.

Vízminőségmérést mindössze a válaszadók 11 százaléka végeztetett a kútvízzel kapcsolatban.

Az elvégzett tesztek 43 százaléka ivóvíz, míg 57 százaléka öntözővíz minősítést eredményezett.

Az Agroinform.hu felmérése az éghajlat-változással együtt járó talajvíz-csökkenés jeleire is rákérdezett. A válaszadók 28 százaléka jelezte azt vissza, hogy az utóbbi években csökkent a kútjának vízhozama. 11 százalék a korábbinál sokkal kevesebb vizet tud csupán kinyerni, további 17 százaléknak elsősorban aszályosabb időszakokban kell odafigyelnie a kivett víz mennyiségére.

kerti kút illegális kút
Kapcsolódó cikkek