Az elmúlt évben már 1,727 millió forint volt egy hektár termőföld országos átlagára, a haszonbérlet pedig hektáronként 75 ezer forint, ami 7,3, illetve 4 százalékos emelkedés 2019-hez képest – derült ki az Agrotax Kft. termőföldpiaci elemzéséből.
Az elmúlt évben már 1,727 millió forint volt egy hektár termőföld országos átlagára, a haszonbérlet pedig hektáronként 75 ezer forint, ami 7,3, illetve 4 százalékos emelkedés 2019-hez képest – derült ki az Agrotax Kft. termőföldpiaci elemzéséből.
A szántók az összesített átlagnál jobban, 9,8 százalékkal drágultak, hektáronként 1,891 millió forintra. Az ár minden régióban emelkedett, de a legerőteljesebben – 13 százalékkal – a Közép-Dunántúlon.
Megyei bontásban a Budapesthez tartozó szántóföldek drágultak kiemelkedően, 22 százalékkal, de Somogy, Veszprém és Komárom-Esztergom megyében is 16–17 százalék közötti növekedést mért az Agrotax.
Az átlagár a legmagasabb, csaknem 4 millió forint, a hajdúszoboszlói járásban volt, míg a putnokiban és a bélapátfalvaiban már 979, illetve 982 ezer forintért is hozzá lehetett jutni egy hektár szántóhoz. A gyep hektáronkénti ára 8,2 százalékkal, 1,436 millió forintra emelkedett, az erdőké 9,8 százalékkal, átlagosan 977 ezer forintra.
Az Agrotax a gyümölcsösöknél és a szőlőknél azokat a területeket vizsgálta, amelyek fél hektárnál nagyobbak voltak, és hektáronként 10 millió forintnál alacsonyabb fajlagos áron cseréltek gazdát. Ennek alapján a gyümölcsösök átlagára 2,385 millió, a szőlőké 2,649 millió forint volt.
Az osztatlan közös tulajdon felszámolása nagy földforgalmat hozhat, és segítheti a jövedelmező, fenntartható birtokméretek kialakítását, ám megmerevíti a birtokszerkezetet
– mondta Sáhó Ákos, az Agrotax Kft. ügyvezetője.
Ez mintegy 3-3,5 millió személyt, valamint 2,4 millió hektárnyi területet érint. Az eddig ismert eljárásrend azonban konfliktusveszélyt is tartogat – figyelmeztetett –, ennek oka lehet például a megegyezés hiányában a törvény által előírt igazságügyi szakértői véleményt készítő szakemberek alacsony száma.
További problémaforrás, hogy a törvény a települési szintű értékbecslési ajánlat közzétételét írja elő, míg a Nemzeti Földügyi Központ által közzétett lista járási szintű, és kérdéses az adatainak a frissessége. Az ügyvezető szerint az osztatlan közös tulajdon felszámolása mindenesetre a keresleti oldalt erősíti. E dömping országosan nem okoz majd extremitásokat az idei termőföldpiaci árakban, éves szinten változatlan marad az eddigi, emelkedő trend.