BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lejtőre kerülhet az agrárfinanszírozás

A jelenlegi gazdasági környezetben a mezőgazdaságot finanszírozó bankoknak be kell húzniuk a kéziféket – hangzott el a Világgazdaság Bankszektor 2022 című konferenciájának agrárfinanszírozási kerekasztal-beszélgetésén.

Az agrárágazat nincs rossz kondícióban, az előző nyolc évben folyamatosan javult az eredménytermelő-képessége, de most – az inputanyagok árának elszállása miatt – 100-200 milliárd forgótőke hiányzik az agrárszereplők büdzséjéből – mondta a kerekasztal-beszélgetésen Hollósi Dávid, a Magyar Bankholding agrár- és élelmiszeripari ügyvezető igazgatója. Az ágazat likviditási helyzete ezzel együtt is jó, többtízmilliárd forintnyi kamattámogatott forrás még rendelkezésükre áll. 

Mivel a termékpályákon még nem tudták mindenütt teljes mértékben érvényesíteni a költségnövekedéseket, még további átvételiár-emelkedésekre lehet számítani, 

és ha ez a folyamat végigmegy, „az ágazat rendben lesz” – fogalmazott. 

Krisán László, KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint is van még annyi tartalék a rendszerben – vagyis kedvező kamatozású forrás a piaci szereplőknél – hogy képesek legyenek kibekkelni a következő egy-két nehéz évet. Az agrárfinanszírozás ezzel együtt lassulni fog – tette hozzá.

A múltnál nagyobb kérdés, és az agrárpiaci szereplőket jobban izgatja a jelen és a jövő – vetette fel Szabó István, az OTP Bank agrárágazati igazgatóságának vezetője. A mostani környezetet pedig az áremelkedések és az orosz-ukrán háború határozzák meg. Ezek hatásai már érezhetőek, az OTP-nél azt tapasztalták, hogy az első negyedévben a szokásosnál lényegesen intenzívebb volt az ügyfelek forgóeszköz-finanszírozási igénye. A bankszektornak pedig a jelen helyzetben meg van kötve a keze – mondta, a növekedési hitelprogram (nhp) kivezetését, és az emelkedő kamatokat említve. 

kerekasztal Sikerrel jutott túl a magyarországi hitelintézeti szektor a járvány legnehezebb időszakain, miközben jelentős szerepet játszott a gazdaság újraindításában is. A szektort érintő aktuális kérdésekről – így például a finanszírozási piacról, a zöldpénzügyekről és a digitalizációról – banki és vállalati felsővezetők, döntéshozók osztják meg gondolataikat a Világgazdaság Bankszektor 2022 című konferenciáján. Kallus György Világgazdaság
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Az agrárügyfelek tőkeellátottsága ügyében pedig kevésbé látja rózsásnak a helyzetet, a termelők költségeinek növekedése még folytatódni fog, és az élelmiszerek ára tovább fog emelkedni, és komoly inflációs nyomást jelent.

Fel kell készülni a kétszámjegyű hitelkamatokra 

– jelentette ki. 

Nagy szívfájdalomként aposztrofálta, hogy most egy rossz időszakban vagyunk, miközben egy évvel ezelőtt még „rózsaszín felhők voltak az égen” mivel a kormányzat végre észrevette, hogy stratégiai és biztonsági szempontokat is figyelembe véve óriási kihívás az élelmiszerbiztonság megteremtése, amihez a mezőgazdaság és az élelmiszeripar intenzív fejlesztésére van szükség. Szabó István szerint így nem véletlen, hogy jelentős hazai költségvetési forrásokat biztosít a kabinet, amelyek nagy hányada beruházási célú. Az nhp kivezetése és a kedvezőtlen gazdasági környezet – elsősorban az építési költségek drasztikus megemelkedése – 

nagyon sok nyertes pályázót elbizonytalanított, így a tervezett beruházások egy része nem valósul meg. 

Virág Barnabás: Elhúzódó inflációs küzdelemre kell felkészülni

A jegybank alelnöke a VG Bankszektor 2022 címmel tartott konferenciáján elmondta, hogy a kamatstop célzott meghosszabbítására lenne szükség.

Hogy ez mekkora hányad lesz, azt most senki nem tudja megmondani – tette hozzá. A pályázatok önerejéhez szükséges hiteligény is csökkenni fog, a magasabb kamatok miatt az üzleti tervek megalapozottsága is több esetben válhat kétségessé, így a bankoknak most kicsit be kell húzni a kéziféket – fogalmazott. 

Aki az elmúlt, kedvező időszakot nem használta ki beruházásra, az nehéz helyzetbe került – mondta Ádám János, a Bonafarm Mezőgazdaság vezérigazgatója, hozzátéve, hogy ezekben az években elsősorban a kkv-k kerültek előtérbe a finanszírozás támogatásában, de a kedvező kamatkörnyezet a nagyvállalatoknak is előnyös volt. 

Az elmúlt jó évtized után nagy kérdés, milyen lesz a következő, de az biztos, hogy most nagy szükség van a bankszektorra. A mezőgazdaságra óriási fejlődés vár, ha azonban az MNB határozza meg a biodiverzitási célokat akkor baj van – utalt Kandrács Csaba MNB-alelnök előadására Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese. Az ágazati szereplők ugyanis a j évek ellenére sincsenek „eléggé kibélelve”, és most sokkal élesebb kérdés lett a fejlesztés, amikor a hatékonyság növelésével többet lehet megspórolni – magyarázta. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.