BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felpörgött decemberben a nyers tej exportja, nyolcvan százalékkal ugrott az ára

Az istállókban mért, éves alapon közel 80 százalékos nyerstejár-növekedés gyakorlatilag teljes mértékben megjelent a feldolgozói és a bolti árakban is – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

Az előző havihoz képest 4 százalékkal emelkedve, egy kilogrammra vetítve 222,42 forint volt 2022 decemberében a nyers tej országos termelői átlagára – közölte friss jelentésében az AKI. Némileg javult a minőség is: a fehérjetartalom 0,04 százalékponttal, a zsírtartalom pedig 0,1 százalékponttal volt magasabb a tavaly novemberinél, míg az alapár 3 százalékkal emelkedett. Az éves alapon mért árnövekedés ugyanakkor 78 százalékos volt. A tejtermékek árnövekedését egyébként a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálja.

Row,Of,Cows,Being,Milked, row of cows being milked, tehenészet, tehén fejés, fej, fejni, tej,
Fotó: Shutterstock

Novemberhez képest 6 százalékkal több tejet vásároltak fel a tehenészetekből az elmúlt év utolsó hónapjában, de

éves összevetésben így is 9 százalékkal csökkent a felvásárolt mennyiség. 

A nyers tej kilogrammjának kiviteli ára 211,95 forint volt 2022 decemberében, ez pedig az előző havihoz képest 5 százalékos csökkenés, míg az előző év azonos hónapjához viszonyítva 48 százalékos emelkedés. A kiviteli ár 5 százalékkal elmaradt a termelői átlagártól. 

Az AKI adatai szerint ennek ellenére a nyers tej kiszállítása 13 százalékkal bővült 2022 decemberében az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A feldolgozói átadási árakat is vizsgálta az intézet: decemberben az előző év azonos hónapjához képest a hazai előállítású tejtermékek közül 

  • 91 százalékkal emelkedett a trappista sajt, 
  • 82 százalékkal a tehéntúró, 
  • 81 százalékkal a 2,8 százalék zsírtartalmú zacskós friss tej,
  • 80 százalékkal az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej, 
  • 79 százalékkal a tejföl, 
  • 77 százalékkal a natúr joghurt, 76 százalékkal a kefir,
  • 74 százalékkal a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tej,
  • 73 százalékkal az adagolt vaj,
  • 87 százalékkal a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej,
  • 64 százalékkal az ömlesztett sajt,
  • 61 százalékkal a gyümölcsös joghurt,
  • 50 százalékkal pedig a vajkrém értékesítési ára. 

A KSH adatai szerint ugyanebben az összehasonlításban 87 százalékkal emelkedett az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL-tej fogyasztói ára, 81 százalékkal a 2,8 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL-tejé, míg az ársapkás, 2,8 százalék zsírtartalmú UHT dobozos tej bolti ára 2 százalékkal csökkent.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.