BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Várni kell a használt autók eladásával

A legújabb adatok szerint a folyamatosan dráguló használt autók piacáról elfogyni látszanak a vevők, miközben egyre többen kívánnak megválni a kocsijuktól.

A Használtautó.hu még az év elején arról számolt be, hogy 2020 decembere és 2021 vége között nagyon meredeken emelkedtek a meghirdetett autók árai: a 2020. eleji 2,5 milliós átlagár 4,5 millió forint fölé került. A tendencia az idei harmadik negyedévre sem változott, a szám már a 4,62 millió forintot is elérte.

20220221 KaposvárMég soha nem helyeztek forgalomba olyan kevés új autót januárban az Európai Unióban, mint az idén januárban. Egy nulla kilométeres gépjárműre átlagosan 6 hónapot kell várni. A használt autó piacon pedig élénkülést tapasztalnak.fotó: Lang Róbert LR Somogyi Hírlap, használtautó, kilometer
A szakértő figyelmeztet: mostanra luxuscikk lett az autó. Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Eközben az új gépjárművek piacán háromnegyed éves szinten már 9,3 százalékos a mínusz, a használt kocsik importjában pedig a nyártól szintén visszaesés látható: augusztusban 11, szeptemberben már 22 százalékkal maradt el az előző évtől a használt autók behozatala a DataHouse adatai szerint.

Bár a hazai tulajdonosváltások alakulását még csak augusztusig bezárólag láthatjuk, a Használtautó.hu elemzése markáns trendfordulót jelez: 

szeptemberben a 2022-es éves adatokat nézve a legtöbb autót hirdették meg, de a keresések száma már a legkisebb volt. 

A legolcsóbb, 500 ezer forintig terjedő szegmens kínálata és kereslete folyamatosan csökken, ahogyan az 1 és 1,5 millió forintig autót eladásra kínálók és az ebben az árkategóriában vásárolni szándékozók köre is.

A legtöbb vevő még mindig 1,5–3 millió forint között szűr, de az átlagárak mostanra sokkal magasabbak. Ennek megfelelően a 3–5 millió forint közötti ársávban érdeklődők aránya az év első felében némiképp nőtt, ahogyan az 5–10 és a 10–20 millió forint között nézelődőké is.

Megnőtt a használt autók iránti kereslet, dőlnek a rekordok

A hazai használtautó-piacon félmillió személygépkocsi cserélt gazdát július végéig.

Az viszont tisztán látszik, hogy 10 és 20 millió forint között számottevően csökken a keresők száma. Közel annyi keresést indítanak napjainkban a Használtautó.hu felületén 5–10 millió, mint 500 ezer és 1 millió forint között.

Az év egészét nézve az ár szerinti keresések 18,8 százaléka esett 500 ezer és 1 millió forint közé, 15,9 százaléka 5 és 10 millió forint közé. A harmadik negyedévre a két szám 15,9 és 14,3 százalékra csökkent, a 10 millió forint fölött nézelődők aránya pedig 4,8 százalékra nőtt.

A keresések száma azonban csupán érdeklődést jelent. A hirdetések törlése a legtöbb esetben az autók eladási idejét mutatja, és itt látható a piac számára legrémisztőbb adat: míg 2021-ben a 2020-as, átlagosan 42 napos eladási idő 38,9 napra csökkent, majd 2022 első felében tovább apadt, 2022 szeptemberében újból növekedni kezdett: a Használtautó.hu közölte: 

a 2019 óta nem tapasztalt 46,8 napra, a július–augusztusihoz mérten tíz nappal nőtt a kocsik átlagos értékesítési ideje. 

A korábbi prognózisok immár valósággá váltak: az autó luxuscikknek számít. Bár sokak számára még mindig nélkülözhetetlen, az olcsóbb árkategóriákban egyre többen gondolkoznak a kiváltásán, mellőzésén. Az olcsóbb használt autót keresők most egy hajszálnyit fellélegezhetnek, a kisebb versenyfutás nekik kedvez, ugyanakkor az árak érezhető csökkenésére aligha számíthatnak. A kereslet csökkenésével és a használtautó-piac kínálatbővülésével az árak emelkedése legfeljebb lassulni fog, megállni nem

– mondta Katona Mátyás, a Használtautó.hu autópiaci szakértője. 



 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.