BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maradnak a jelenlegi árarányok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az előkészítés alatt álló, január 1-jén életbe lépő új villamosenergia-árszabályozási rendszerben sem várható, hogy az ipari nagyfogyasztók jelentősen olcsóbban jussanak áramhoz. A kiskereskedelmi árrés ugyanis szakemberek szerint jelentősen nem csökkenthető. Ilyenformán csak a piacnyitás hozhatja meg számukra a villamos energia árának csökkenését.

A kilencvenes évek eleje óta többször felvetődött már, hogy a nagyfogyasztók valamilyen átmeneti intézkedéssel kapjanak árkedvezményt vagy importlehetőséget, a jelenlegi villamosenergia-törvény szerint azonban erre nincs lehetőség -- mondta érdeklődésünkre Gerse Károly, az Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. vezérigazgató-helyettese. Magyarázatként hozzátette, hogy az MVM Rt.-nek nincs lehetősége közvetlenül szállítani az ipari nagyfogyasztóknak, így például az alumíniumipari társaságoknak, a papírgyáraknak, azok is csak az áramszolgáltatókon keresztül vásárolhatnak. Ebben a helyzetben komolyan aggályos volna megkülönböztetni az egyébként legnagyobb fogyasztó áramszolgáltatókat és az ipari nagyfogyasztókat azzal, hogy utóbbiak kapnak valamilyen külön kedvezményt.



Megoldási lehetőségként egyedül a nagyfogyasztói tarifának az eltérítése kínálkozik, amely jelenleg is kedvezőbb a többi árkategóriánál. De ebben az esetben is szigorúan műszaki alapon kell meghatározni azt a kört, amely részesülhet ebben a kedvezményben -- hangsúlyozta Gerse Károly.



A január 1-jén életbe lépő új villamosenergia-árszabályozási rendszerben sem várható azonban a jelenlegi árarányok jelentős változása -- értesültünk a Magyar Energia Hivatalban (MEH). Szakértők emlékeztettek rá, hogy miután az ipari fogyasztók is az áramszolgáltatókon keresztül vásárolják az áramot, így mindenféle kedvezmény csak az ő árrésük rovására lenne adható. Az azonban ma is olyan kicsi, hogy nincs mód a további csökkentésre. Ha mégis egy ilyen döntés születne, akkor ennek hatására más fogyasztói csoportok esetében pótlólagosan áremelésre lenne szükség.



Az új árszabályozási rendszer előkészítéseként végső szakaszába érkezett a villamosenergia-ipar költség-felülvizsgálata, s készül a január 1-jén kihirdetett árszint karbantartására szolgáló képletrendszer is. Az új árakat legkésőbb december közepén közzé kell tennie a gazdasági miniszternek.



Ugyanakkor szakmai körökben úgy vélik, az új villamosenergia-törvény rövidesen kezdődő vagy inkább folytatódó parlamenti vitája befolyásolhatja az árszabályozási redszert is, jóllehet a MEH-ben olyan rendszert igyekeznek előkészíteni, ami a most 2002. január 1-jével tervezett piacnyitást követően is megfelelő lesz. Az elképzelések szerint egyébként a január 1-jén életbe lépő új árszabályozási szisztéma ismét csak négy évre szól majd, hacsak időközben nem történnek olyan piaci változások, amelyek esetleg teljesen felborítják azt.



Ü


Csak a piacnyitás hozhat olcsóbb áramot Az előkészítés alatt álló, január 1-jén életbe lépő új villamosenergia-árszabályozási rendszerben sem várható, hogy az ipari nagyfogyasztók jelentősen olcsóbban jussanak áramhoz. A kiskereskedelmi árrés ugyanis szakemberek szerint jelentősen nem csökkenthető. Ilyenformán csak a piacnyitás hozhatja meg számukra a villamos energia árának csökkenését. Hlavay Richárd-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.