Ötven év után Trump megnyitná az utat a szuperszónikus utasszállítók előtt: elképesztő sebességet engedélyeznének a szárazföld felett is – így nem törhetnek be az ablakok
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz amerikai kormányzat megkezdte az előkészületeket annak az öt évtizede érvényben lévő szabálynak a feloldására, amely tiltja a polgári szuperszonikus repülést az Egyesült Államok szárazföldje felett. A cél az, hogy a sebességkorlátozást zajhatár váltsa fel, ugyanis a hatóságok szerint a legújabb szuperszónikus gépeken már képesek jelentősen mérsékelni a hangrobbanás hatását – írja a szerb Forbes Magazin.

Törött ablakok, megrongált épületek: ezért tiltották meg a szuperszonikus repülést a szárazföld felett
Az amerikai közlekedési minisztérium terve alapján a jövőben a repülőgépek átléphetnék a hangsebességet a szárazföld felett is, amennyiben a kibocsátott zaj nem haladja meg az előírt értéket. A javaslatot a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) hivatalos közleményben ismertette.
A változás előzményének tekinthető Donald Trump 2025 júniusában aláírt elnöki rendelete volt, melyben utasította az FAA-t, hogy dolgozza ki a szuperszonikus repülés zajszintre épülő tanúsítási rendszert, valamint számolja fel az ágazat fejlődését lassító szabályozási akadályokat.
Az FAA még 1973-ban vezette be a tilalmat, ami megakadályozta, hogy a polgári repülőgépek a szárazföld felett átlépjék az 1 Mach sebességet. A döntést akkor a hangrobbanások okozta lakossági panaszok és anyagi károk indokolták.
A hatvanas évek kísérletei során ugyanis bebizonyosodott, hogy az ismétlődő hangrobbanások
- ablakokat törhetnek be,
- épületeket rongálhatnak meg,
- ennélfogva jelentős társadalmi ellenállást válthatnak ki.
Az oklahomai teszteket követően a hatóságok arra jutottak, hogy a technológia akkori állása mellett a tiltás jelentette a legbiztonságosabb megoldást.
Brian Bedford, az FAA vezetője szerint a korszerű repülőgép-tervezés már képes nagymértékben csökkenteni a hangrobbanás hatását. Ennek köszönhetően lehetőség nyílhat a több mint ötven éve érvényes korlátozás feloldására úgy, hogy a repülési útvonalak mentén élők zajterhelése is alacsony marad. A jelenlegi menetrend szerint az új szabályozás 2027 közepére készülhet el.
Megjelentek a Concorde lehetséges útódai
A korábbi évtizedekben a szuperszonikus utasszállítást a Concorde képviselte, amely ugyan közlekedhetett New York és London között, az Egyesült Államok szárazföldje felett azonban csak a hangsebesség alatt repülhetett. A típus legjövedelmezőbb útvonala éppen ez a transzatlanti kapcsolat volt, amelyet elsősorban üzleti utazók és jó fizetőképességű ügyfelek használtak.
Az amerikai repülőgép-ipar jelenleg több új fejlesztésen dolgozik. A coloradói Boom Supersonic Overture nevű típusa 60–80 utast szállíthat majd, és a vállalat közlése szerint már előrendeléseket kapott a United Airlines, az American Airlines és a Japan Airlines részéről.
Az atlantai Spike Aerospace a kisebb, legfeljebb 18 utas befogadására alkalmas Diplomat repülőgépet fejleszti. A vállalatok egybehangzóan állítják, az új generációs szuperszonikus utasszállítók a jövőben négy óránál rövidebb transzatlanti repülési időt tehetnek lehetővé.


