BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százmilliárd forintos termelés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A papír drasztikus áremelkedése nehéz helyzetbe hozza a hazai nyomdákat is -- nyilatkozta lapunknak Kelényi Ákos, a Magyar Nyomdász Szakmai Szövetség főtitkára. Az ágazatban tevékenykedő cégek ugyanakkor kénytelenek fejleszteni, ha nem akarnak lemaradni a piaci versenyben.

Az elmúlt évtizedben jelentősen átalakult a hazai nyomdaipar is. A magánosítást követően a cégek mintegy 90 százaléka a kisvállalkozói, 6-8 százaléka a középvállalkozói körbe tartozik, s csupán pár százalékuk tekinthető nagyvállalatnak. Ez a cégösszetétel megfelel a nyugat-európai gyakorlatnak. A nyomdák 27-28 százalékában van külföldi érdekeltség.

Kelényi Ákos hangsúlyozta, hogy többségük szakmai befektető, akik nem azzal a szándékkal vágtak bele a cégvásárlásba, hogy piacot szerezzenek. Az mindenképpen kedvező volt számukra, hogy Magyarországon magas színvonalú szakmai kultúra fogadta őket.

Becslések szerint a hazai nyomdaipar össztermelése mintegy százmilliárd forintra tehető. A cégek többsége a belföldi piacra összpontosít, s csak kisebb hányaduk -- elsősorban a könyvkészítők -- tudnak külföldön munkát találni. A nyomdaipar konjunktúraérzékeny ágazat, s helyzetük jelentősen függ attól, hogy mekkora a gazdasági növekedés. A megelőző esztendőkhöz képest nagyobb a kereslet a csomagolóeszközök, folyóiratok, reklám- és tájékoztató nyomtatványok iránt, s a kulturális termékek piacán is javult a helyzet. A tájékoztató kiadványok, valamint a csomagolóeszközök piacán további fejlődés várható.

A nyomdáknak az elmúlt hónapokban a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a papír drasztikusan drágult -- tette hozzá a főtitkár. Az év végére az áremelkedés -- az előző esztendőhöz viszonyítva -- elérheti az 50 százalékot.

A papíriparban a korábbi években is megfigyelhető volt a ciklikusság, de az idei árváltozás nem nevezhető tipikusnak. A magyar nyomdaipar kiszolgáltatott helyzetben van, mivel -- hazai gyártás híján -- a szükséges alapanyagok 60-70 százalékát importból kell beszerezni. A vállalkozások többsége számára kedvezőtlen az is, hogy a dollár erősödött, míg az euró gyengült. A nyomdai árakat növelheti, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium a jövő évtől termékdíjat kíván bevezetni az információhordozó papírokra, festékekre, lakkokra és hígítókra.

Mivel a nyomdaköltségek mintegy 60 százalékát teszi ki a papírár, a cégek is árváltoztatásra kényszerülnek. Ennek mértéke különböző, a nyomdák ugyanis szabad kapacitással rendelkeznek, ezért nagy az árverseny a piacon.

A korábbi években az ágazatra jellemző volt a tőkeszegénység, a vállalkozásoknak nem volt elegendő forrásuk fejlesztésre. Ma már változott a helyzet, a bankok hitelpalettája szélesedett, s versenyeznek az ügyfelekért. Bízva a fejlődésben, jó néhány nyomda fejlesztette színes ofszet- és rotációs kapacitását. A megújulás elkerülhetetlen, érezhető, hogy az elektronikus információszolgáltatás rohamos terjedése komoly átszervezésekre és fejlesztésekre készteti a nyomdaipari cégeket is.

Nagyító alatt a magyar nyomdaipar A papír drasztikus áremelkedése nehéz helyzetbe hozza a hazai nyomdákat is -- nyilatkozta lapunknak Kelényi Ákos, a Magyar Nyomdász Szakmai Szövetség főtitkára. Az ágazatban tevékenykedő cégek ugyanakkor kénytelenek fejleszteni, ha nem akarnak lemaradni a piaci versenyben. H. É.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.