A Handelsblatt üzemi tanácsa visszautasította azt a kiadói kezdeményezést, mely szerint az újságírók kötelesek lennének nyilatkozni a birtokukban lévő részvényekről. A munkavállalók arra hivatkoztak, hogy a kérdés a német munkajogban rögzített szigorú szabály, a munkaadók döntési szabadságát korlátozó egyetértési jog hatálya alá tartozik, azaz a részvényportfólióról szóló adatközlés a dolgozók hozzájárulása nélkül nem tehető kötelezővé.
A kiadónak igazat adó bírósági határozat után a vállalati tanács fellebbezett, azt indítványozva, hogy az újságírók ne feletteseiket tájékoztassák a részvényekről, hanem azok listáját egy független közjegyzőnél tehessék letétbe.
A kiadó a perben azzal érvelt, hogy nem áll szándékában a munkatársak anyagi helyzetét firtatni, csak a részvények nevére kíváncsiak, a részvényvagyon értékére nem. Ezen felül az újságíróknak alá kell írniuk egy nyilatkozatot, melyben megerősítik, hogy azon vállalatokban, melyekről rendszeresen írnak, nincs tulajdonuk. Mindez az írások függetlenségét és hitelét hivatott erősíteni. Amúgy a Handelsblatt kiadójának adatai szerint az újságírók 80 százaléka már aláírta az üzemi tanács által vitatott összeférhetetlenségi nyilatkozatot.